Megelégedéssel

Ige: „Két dolgot kérek tőled, mielőtt meghalok, ne tagadd meg tőlem: Óvj meg a hiábavaló és hazug beszédtől! Se szegénységet, se gazdagságot ne adj nekem! Adj annyi eledelt, amennyi szükséges, hogy jóllakva meg ne tagadjalak, és ne mondjam, Kicsoda az Úr? El se szegényedjek, hogy ne lopjak és ne gyalázzam Istenem nevét.” (Példabeszédek könyve 30, 7–9.)

Ágúr szavai oly figyelemre méltók, hogy érdemes visszatérni hozzá. Ha valóban igaz, hogy nem volt zsidó, sőt lehet, hogy arab volt, akkor máris leszűrhetjük az első tanulságot beszéde kapcsán: Lám, az idegentől is lehet tanulni. Pál apostol is arra buzdít, hogy „mindent megpróbáljatok; ami jó, azt megtartsátok.” (1 Thessz 5, 21) Mielőtt megrökönyödve elutasítanánk ezeket a szavakat, mert úgy gondoljuk, hogy oktalanság olyat kérni az Istentől, hogy „ne adjon gazdagságot”, vegyük észre, hogy előzőleg Ágúr azt kérte tőle: „óvj meg a hiábavaló és hazug beszédtől”. Jézus az ördögről mondja, hogy „hazug, és a hazugság atyja”. (Jn 8, 44) Az ő hazug hitetésétől megtévesztve bizony sok hiábavalóságot várunk a gazdagságtól. Például boldogságot. Azt akarja elhitetni velünk, hogy ha elég pénzünk van, mindent megvehetünk magunknak. De nem szól arról, hogy vannak olyan értékek, melyek pénzben nem mérhetők. Vásárolhatsz kéjt és gyönyört, de nem vehetsz szeretetet. Vásárolhatsz hódolókat és ivócimborákat, de barátot nem, főleg nem olyat, aki „a nyomorúság idején testvérül születik”. (Péld 17, 17) Hatalmat vásárolhatsz, de bizalmat nem. A Hegedűs a háztetőnben Reb Tevje arról ábrándozik, hogy ha gazdag lenne, máris bölcs lenne, hisz bármit mondana, úgyis helyeselne a nép. Pedig a pénz még nem tesz automatikusan bölccsé és műveltté. Nagyon sok vicc éppen erre utal, amikor az újgazdagokról beszél. Azt hiszem, nem kéne sokat kutakodnunk magunk körül, hogy találjunk olyanokat, akik még az egészségüket sem kímélték a vagyonszerzés érdekében, aztán meg mindenüket a gyógyíttatásukra költötték. Ha a gazdagság boldoggá tenne, akkor a leggazdagabbak között nem lenne depresszió, öngyilkosság, válás és házasságtörés... A valóság azonban egészen mást mutat. A zsoltáros azt mondja: „Ha gyarapszik is vagyonotok, ne bizakodjatok el!” Pedig éppen ez a gazdagság legnagyobb kísértése, ami odáig is vezethet, hogy azt mondjam: „kicsoda az Úr?”

Hiba lenne az eddigiekből olyan következtetést levonni, hogy a szegénység viszont üdvösséges dolog. A perselybe két fillért dobó özvegyasszonyt nem a szegénysége miatt állítja Jézus példaként a fölöslegükből látszatra sokat adakozók fölé, hanem a teljes odaadása miatt. Hisz Jézus a gazdag ifjút is „megkedvelte”, és ennek az odaadásnak hiánya miatt búcsúzott el tőle szomorúan. Amikor pedig a boldogmondásait azzal kezdi, hogy „boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa” (Mt 5,3), akkor nem a nyomorúságot teszi példává, de nem is a szellemi fogyatékosságot, amint sokszor félremagyarázzák szavait. Ebben az esetben az isteni értékekre vágyó emberről beszél Jézus, függetlenül az anyagi helyzetétől.

Mi akkor Ágúr szavainak az értelme? Leginkább Pál apostol példáján értjük meg, aki mikor börtönben volt és a filippi gyülekezet küldöttsége egy adománnyal meglátogatta, levélben így válaszolt: „Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, mert én megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek. Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe... Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4, 11–13) Egy másik helyen pedig azt mondja: „Valóban nagy nyereség az Istenfélelem, megelégedéssel”. (1 Tim 6, 6) Ez a megelégedéssel párosuló Istenfélelem az, ami a bőségben sem tesz önteltté és beképzeltté, de a szűkségben is megtanít zúgolódás nélkül élni. Ez Ágúr titka!

A szerző református lelkész