Megalázó kontroll Londonban

„Uram, kérem, jöjjön velem” – hallom a London Heathrow reptéri vámzóna zöld folyosóján, amikor már éppen elhagytam volna az övezetet. Egy 50 év körüli nő szól hozzám, láthatóan úgy érzi, valamiért gyanús vagyok. Talán azért, mert Amszterdamból jövök, talán azért, mert egyedül utazom, késő este, de ezt már sosem fogom megtudni. A lényeg, egy helyiségbe vezet, a poggyászomat kinyittatja. Közben pedig azt kérdezi, van-e nálam kábítószer. Mondom nincs, de azért ki kell nyitni a a kézitáskámat is. Mivel gyűjtöm a különböző poggyászcímkéket, beszállókártyákat, minden nálam lévő dologra magyarázatot vár, közben pedig kipakolja a poggyászt. Minden előkerül, az egyik útitársam útlevele is, amely véletlenül nálam maradt (ezt később elvették).

Kérdészápor

„Kihez megy? Miért? Hol lakik? Mivel foglalkozik? Használ kábítószert? Van kábítószer a poggyászában?” – csak úgy záporoznak és ismétlődnek a kérdések. Egy előző napi egyiptomi számla is előkerül, azonnal érkezik is a kérdés, mit kerestem ott. Miután megválaszoltam, már egy amszterdami számlával kapcsolatos kérdést kapok: „Miért volt több órán át Amszterdamban”? Mondom, törölték a járatot, ezért ott kellett várni. Máris jönnek a következő kérdések, mi volt a járat száma, miért törölték, stb. Félórányi kérdezősködés után már azt hittem, vége, mehetek a megbeszélt találkozóra, de nem így történt. Egy férfi érkezett, majd elmondta, egy másik helyiségbe megyünk, itt egy interjú lesz.

Mielőtt elkezdenénk, megkérdezem, meddig tart ez az egész: két óra, de lehet, egész éjszaka benn kell maradnom. „Akkor felhívom a barátomat, akivel megbeszéltem egy találkozót, ő már a helyszínen vár. Hidegzuhanyként ért a vámos válasza: nem kerülhet kapcsolatba a külvilággal, semmi telefon, semmi SMS. A helyiségbe egy újabb – fegyveres férfi jön, ő vigyáz rám, míg tart az interjú.

Fél órán át kell válaszolni a kérdésekre, melyek között rendszeresen előfordulnak a kábítószerrel kapcsolatosak. Miután ez véget ér, jön a következő hidegzuhany: meg akarnak győződni arról, hogy nincs nálam kábítószer, ezért egy újabb helységbe kísérnek, itt egy röntgengéppel vizsgálják meg a hasam, nincs-e benne drog.

Ezzel is megvolnánk, már elengedhetnek – gondoltam magamban, de közölték, még egy vizsgálat vár rám, addig nem mehetek.

Egy újabb terembe vezetnek, útközben elmondják, mi fog most történni: székletet kell „produkálnom”. Addig nem engednek el, amíg ez nem sikerül. Ilyen stresszes helyzetben ez nem lesz egyszerű, gondolom. Ráadásul nem egy hagyományos vécén biztosítanak erre lehetőséget, hanem egy olyan toiletten, amelynek alja üvegből van. S hogy még megalázóbb legyen a vizsgálat, az egész folyamatot a két férfi folyamatosan figyeli. Össze kelle szednem minden erőmet, hogy kapják meg, amit kérnek, csak már szabaduljak ki ebből a pokolból – gondolom.

Ez a teszt is bizonyította, hogy nincs nálam kábítószer. Elengedtek. Kétórás megalázó vizsgálat után. Sokszor léptem már ki repterek ajtaján, de soha nem fogott el ilyen szabadságérzet, mint akkor.

Mit mond a nagykövetség?

Az eset után természetesen megkérdeztük Nagy-Britannia szlovákiai képviseletén, hogy a fenti vizsgálat normálisnak számít-e. Hogy mostantól bármelyik Londonba utazó turista számíthat-e hasonlóan megalázó vizsgálatra. Hogy normális-e, hogy ilyen, filmekben látható vallatásnál nem kínálják fel tolmács szolgáltatását, hiszen itt minden szónak jelentősége van. Hogy normális-e, hogy a turistát gyakorlatilag gyanúsítottként kezelik, megtiltják a telefonálást számára. Normális-e, hogy két idegen férfi előtt kell az utasnak a vécén ülnie.

A válasz rövid volt: Igen, a hatóságoknak erre joguk van. Ahogy arra is, hogy megtiltsák a telefonálást. Hogy ki lesz gyanús, vagy ki lesz egy szúrópróba-szerű ellenőrzés következő áldozata, azt nem lehet megmondani. Csak annyi biztos, hogy aki Londonba utazik, számolnia kell azzal, hogy a fentiekhez hasonló élmény után hagyhatja csak el a londoni repülőtér épületét, hogy aztán megpróbálja élvezni az angol fővárost. Nehéz lesz.