Pozsony. Kiegészítés a 2004. év előtt nyugdíjba vonultaknak, járadék az özvegy férfiaknak, magasabb árvaellátás és minimális jövedelem a legszegényebb nyugdíjasoknak – ezek a legfontosabb változások a parlament által múlt héten módosított nyugdíjtörvényben.
Még létező, ám csökkentett különbségek
Végrehajthatatlan valorizáció
A módosítás képviselői javaslatként került a parlamentbe, mivel mire elkészült – február végére – már felbomlott a kormánykoalíció, elvesztette többségét a törvényhozásban. Az elkészült javaslattal azonban egyetértett az ellenzék is, így elfogadása nem okozott különösebb meglepetést. A meglepetést ebben az esetben a Kereszténydemokrata Mozgalom által benyújtott, populista javaslatok okozták, melyeket jobbára a Smer támogatásával fogadott el a parlament. A valorizációra vonatkozó javaslatuk – mely a 17 200 koronánál magasabb nyugdíjakat nem valorizálná – ráadásul végrehajthatatlan, mivel csak augusztus 1-jén, vagyis egy hónappal az éves valorizáció után lép életbe. A valorizáció tehát marad a jelenlegi rendszerben, ami azt jelenti, hogy a nyugdíjak július elsejétől mindenki számára 5,95 százalékkal emelkednek.
Kétévente egyszer válthatunk
A módosítás érinti a második pillért is, korlátozza az átlépéseket, mivel a gyakori átlépések túlságosan drágíthatják a rendszert, állítják egyes nyugdíjpénztárak. Ma még félévente egyszer nyugdíjpénztárat lehet váltani az első év letelte után, augusztus elsejétől ez a lehetőség csak kétévente egyszer áll majd a biztosítottak rendelkezésére. A jogszabályt a köztársasági elnök még nem írta alá; 15 napja van az aláírás mérlegelésére. (lpj)
EGYÉB VÁLTOZÁSOK A NYUGDÍJTÖRVÉNYBEN
Özvegyi nyugdíjak:
a 2004 előtt megözvegyült férfiaknak is jár majd özvegyi nyugdíj, amelynek összege egységesen 2794 korona lesz; a folyósítás feltétele, hogy a férfi legfeljebb 2004 előtt három évvel özvegyült meg
megszűnik az öregségi vagy más, alanyi jogon járó nyugdíjjal együtt fizetett, özvegyi nyugdíjra vonatkozó korlátozás
a nyugdíjak átszámítását ebben az esetben sem kell kérvényezni, a Szociális Biztosító automatikusan elvégzi azt
az özvegyi nyugdíjak átértékelése hat hónapon belül, vagyis 2007 januárjáig befejeződik
u mintegy 43 ezer özvegyet érint: 30 ezer férfit és 13 ezer olyan nőt, akinek korlátozták az özvegyi nyugdíját
az 52 évesnél idősebb, legalább két gyermeket nevelt özvegyasszonyoknak nem kötik feltételekhez az özvegyi nyugdíj folyósítását
ugyanez vonatkozik a legalább három gyermeket felnevelt özvegyasszonyokra is, életkorra vonatkozó korlátozás nélkül.
Árvaellátás:
a gyermekek árvaellátása az elhunyt szülőnek járó nyugdíj 40 százaléka lesz (jelenleg 30 százalék)
A nyugdíjasok minimális jövedelme:
A módosítás nem minimális nyugdíjjal biztosítja a nyugdíjasok minimális jövedelmét, hanem a nyugdíj és a szociális segély kombinációjával. A szociális segélyt a nyugdíjasnak nem kell majd kérnie, a Szociális Biztosító a szociális hivatallal együttműködve automatikusan megkeresi a rászoruló nyugdíjasokat.
A szegény nyugdíjasok már ma is kérhetnek szociális segélyt, a szociális hivatal azonban megvizsgálja, teljesíti-e a megítéléséhez szükséges feltételeket. A teljesített feltételek alapján megállapítják, mire jogosult, a segélyek összegét összeadják, és ha az magasabb a nyugdíj összegének 75 százalékánál, a segély összege és a nyugdíj 75 százalékának összege közti különbséget kifizetik a nyugdíjasnak. A lakásfenntartási segély kifizetéséhez ma például vizsgálják, hogy a nyugdíjasnak van-e lakása, háza, nincs-e közületi tartozása.
Augusztus elsejétől csak a nyugdíj összegét veszik figyelembe. Jár majd szociális segély annak a nyugdíjasnak, akinek nyugdíjának 75 százaléka alacsonyabb a szociális segély maximális összegénél, mely ma 4670 korona. Ha tehát ma valaki 5000 korona nyugdíjat kap, annak 920 korona kiegészítést jár majd.
Házaspárok esetében a közös jövedelmet veszik figyelembe. Esetükben a szociális segély maximális összege 8030 korona. Ha kettőjük nyugdíja összesen 10 ezer korona, 280 korona havi segélyt kaphatnak.
Korkedvezményes nyugdíj:
Szigorodik a megítélése. A korkedvezményes nyugdíj összege 0,5 százalékkal csökken minden, a nyugdíjkorhatárig hátralévő hónap után (egy év 6,5%-ot jelent). Ma még egy évet számítanak le a nyugdíjkorhatárig hátralévő időszakból azoknak, akik legalább 7 évig dolgoztak folyamatosan, ami 3,5 százalékkal magasabb nyugdíjat jelent azoknak, akiknek több mint egy évük van hátra a nyugdíjig. Augusztus 1-jétől már nekik is csak fél évet fognak leszámítani, akárcsak a többieknek, akik jogosultak a munkanélküli segélyre, de nem kérik annak folyósítását. (lpj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.