A Palóc Napok jubileumi évfolyamának valamennyi rendezvényén telt ház volt. Hétvégén bevált az idei füleki újdonság, az összes látványosságra ötven koronáért lehetett bérletet váltani.
Még hajnalban is állt a bál
Csárdáskirálynő
Augusztus tizenharmadikán verőfényes napsütésre ébredt a város. A városban működő polgári társulások igazi családi fesztivált varázsoltak a Magyar Közösségi Ház udvarára. A kék és narancssárga lufikkal díszített portán a füleki óvónők Pro Gaudio Polgári Társulása saját készítésű vásárfiát árult, a bevétellel segítve a Daxner utcai óvodát. Még egyenpólót is varrtak maguknak. Egy fehér sátor alatt a helyi Motolla Műhely tagjai, György Henrietta, Benko Tünde és Benko Pál kézműves-foglalkozásra vártak kicsiket és nagyokat egyaránt. Hamarosan aranyos agyagegerek borították az asztalt.
Ládafia Bábszínház
Kora délután megérkezett a Néder Norbert vezette, tájainkon már nagy hírnévnek örvendő Ládafia Bábszínház, az udvarban két bábmesét adtak elő a gyermekeknek. Késő este ezerötszáz néző gyűlt össze a vár udvarán, amely a régió turisztikailag leglátogatottabb műemléke, hogy megtekintse a Csárdáskirálynőt.
Pannónia Singers
Hétfőn délután az országosan ismert Zsákszínház előadásán vehettek részt az érdeklődők. Julian Garner Ébredés című darabját Mázik István rendezte. Aki mindezek után még szórakozni akart, megtehette. Este régi és új slágereket énekelt az egri Pannónia Singers együttes. A füleki Spirit tánccsoport szépséges táncosnőire pedig mosolyogtak a csillagok.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.