Meddig kell kimeríteni az éves szabadságot?

Jana Sláviková, a Szakszervezetek Szövetségének (KOZ) jogi szakértője:

A törvény szerint év végéig ki kell meríteni az éves szabadságot, ha azonban erre sürgős üzemeltetési okból nem volt lehetőség, akkor legkésőbb a következő év végéig mindenképpen ki kell meríteni, mert különben elveszik.

Jana Sláviková, a Szakszervezetek Szövetségének (KOZ) jogi szakértője:

A törvény szerint év végéig ki kell meríteni az éves szabadságot, ha azonban erre sürgős üzemeltetési okból nem volt lehetőség, akkor legkésőbb a következő év végéig mindenképpen ki kell meríteni, mert különben elveszik. A munkaadó ugyanis nem köteles kifizetni a kimerítetlen szabadságot, csak bizonyos, pontosan meghatározott esetben.

Elrendelheti a munkaadó a szabadság kimerítését?

Igen, ugyanis a munkaadó joga, hogy meghatározza, hogy az alkalmazott mikor megy szabadságra. Természetesen az a legjobb, ha erről megegyezik az alkalmazottakkal, erre szolgál a szabadságok éves terve, melyet az alkalmazottak képviselői – a szakszervezet vagy az alkalmazotti tanács is véleményezhet. Ha azonban az alkalmazott az éves tervben nem határozza meg, hogy mikor akar szabadságra menni, akkor a munkaadónak jogában áll elrendelni a szabadságot, ez ugyanis kimondottan az ő hatáskörébe tartozik.

Ki kérheti a ki nem merített szabadság kifizetését?

Erre csak akkor van lehetőség, ha sürgős üzemeltetési okokból nem tudta kivenni a szabadságát. Ez érvényes azokra az esetekre is, amikor befejeződik a munkaviszonya. Ha tehát az alkalmazott saját hibájából nem merítette ki a szabadságot, akkor nincs joga kérni annak kifizetését. Ha munkaviszonya megszűnik, például felmond, akkor még rendelkezésére áll a felmondási idő, melynek során kimerítheti a szabadságát. Ha esetleg több szabadsága van, mint a felmondási idő, akkor kérheti a ki nem meríthető szabadság kifizetését.

Mi számít sürgős üzemeltetési oknak?

Nehéz ezt meghatározni, de példaként elképzelhető egy olyan helyzet, amikor a munkaadónak sürgős megrendelést kellett teljesítenie, és egész évben szüksége volt minden alkalmazottra. Ebben az esetben az alkalmazottak kérhetik a szabadság kifizetését.

Gyakoriak az ilyen esetek?

Tapasztalatom szerint ritkán fordulnak elő, a munkaadók ugyanis figyelnek arra, hogy alkalmazottaik kimerítsék a szabadságot. Erről a törvény is rendelkezik: a munkaadó köteles biztosítani azt, hogy a legalább négyhetes éves szabadságot minden alkalmazottja kimerítse. Akiknek 5 hét szabadság jár, egy hetet általában átvihetnek a következő évbe. Ezt az egy hetet a következő év végéig ki kell meríteniük. A munkaadók nem szeretik kifizetni a ki nem merített szabadságot, ezért általában ügyelnek arra, hogy alkalmazottaik időben menjenek szabadságra. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?