Moszkva. Négy orosz önkéntes túlesett az imitált Mars-utazáson való részvételhez szükséges orvosi vizsgálatokon – jelentette be pénteken az Orosz Tudományos Akadémia Orvosbiológiai Intézetének illetékese.
Mars-utazást imitálnak
Moszkva. Négy orosz önkéntes túlesett az imitált Mars-utazáson való részvételhez szükséges orvosi vizsgálatokon – jelentette be pénteken az Orosz Tudományos Akadémia Orvosbiológiai Intézetének illetékese.
Mintegy 250 önkéntes jelentkezett, ezek közül válogattak ki néhány tucat alkalmasnak látszót, s az utóbbiak közül négy felelt meg az alapos orvosi vizsgálaton.
Az imitált utazás 500 napig tart majd: ezt a „személyzet“ az intézetben felállított űrhajómodellben tölti majd teljes elszigeteltségben, olyan körülmények között, mintha valóban elhagyta volna a Földet.
A cél annak kutatása, hogyan viselkednek az emberek, ha ilyen hosszú időre összezárják, és a világtól elszigetelik őket.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.