Mária názáreti háza Loretóban

Március 25-én ünnepli a keresztény-katolikus világ gyümölcsoltó Boldogaszszony napját, melyet az örömhírvétel ünnepének is szoktak nevezni. Gábor arkangyal, Isten küldötte ugyanis ezen a napon jelent meg Máriának, és vitte hírül neki, hogy a Szentlélek által anyja lesz Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának. Ennek az eseménynek emlékünnepe ez a nap, ezért most azokat a felejthetetlen élményeket osztom meg a kedves olvasókkal, amelyeket a világszerte ismert olaszországi Mária-kegyhelyen, Loretóban éltem át.

Még érkezésünk előtt elgyönyörködtünk a város legmagasabb pontján, a mintegy 120 méter magas dombon emelt bazilika, vagyis a székesegyház szépségében, melyet az egykori názáreti Mária házát magában foglaló kápolna fölé építettek, s melyet leggyakrabban csak egyszerűen Szent Ház névvel emlegetnek. A hagyomány szerint ugyanis Máriának, s egyben a gyermek Jézusnak a házát, amely egyben a szentcsalád otthonául szolgált, angyalok vitték át 1291-ben a tenger fölött az egykori Tersattóba, majd 1294-ben tovább az olaszországi Loretóba. Ugyanakkor a régészeti ásatások folyamán előkerült leletek, valamint egyéb okiratok és tanulmányok megerősíteni látszanak azt az elméletet, hogy az egykori názáreti Mária-ház falainak köveit egy nemesi származású Angeli nevű család képviselői szállították a keresztesek hajóin 1294-ben Loretóba, miután a hódító arabok a kereszteseket Palesztinából kiűzték. Egyes feltételezések szerint az angyalokról szóló hagyomány innen ered, mivel az Angeli szó angyalokat jelent. A teljesség kedvéért megemlítendő, hogy a Mária-ház falai közül három fal az eredeti, vagyis Názáretből származó, míg a negyedik, melynek eredetije Názáretben maradt, olasz mesterek munkájának eredménye.

A loretói Mária-ház

fölé először egy kisebb templomot emeltek, később pedig a jelenlegi bazilikát építették fel, melynek kupolája alatt ma is az eredeti szentély Mária-szobra áll, s melyet Loretói Madonnaként tisztelnek a hívők. Mivel a jelenlegi bazilika 1468 és 1570, tehát több mint száz év leforgása alatt épült fel, nem képvisel egységes stílust, s lényegét tekintve a korai gótika és a késői reneszánsz stílusjegyeit viseli. A tervezési, valamint kivitelezési munkálatokban számos művész vett részt, köztük olyan kiváló egyéniségek, mint Bramante, Sangallo, Vanvitelli és mások. Időrendben újabb keletű a harangtorony, mely a 18. században épült. A bazilika épületéhez szervesen illeszkedik az apostoli palota, ahol az adminisztrációs központ és az archívum talált otthonra. Az épületegyüttes összhatása méltóságteljes, s így kivívja a zarándokok áhítatát.

Egyedülálló Olaszországban

A bazilikában a főhajón kívül több kápolna nyert elhelyezést, melyek közül a Mária-ház kápolnáját látogatja a legtöbb zarándok. A loretói Mária-ház szerkezete, valamint kő építőanyagának tanulmányozása alapján megállapítást nyert, hogy ilyen jellegű építmény Olaszország területén soha nem fordult elő. Ugyanakkor figyelmet érdemelnek a Mária-ház, valamint a Názáretben maradt egykori barlang köveibe vésett feliratok, melyek a kutatók vizsgálatainak eredményei alapján zsidó-keresztény eredetről tanúskodnak. Az említett tények alapján az illetékes kutatók kizártnak tartják, hogy a Mária-ház Olaszországban épült volna fel.

A mintegy 3 méter magas Mária-ház falainak külső márványbevonatát II. Gyula pápa megrendelésére, 1507-ben készítették Bramanti tervei alapján, míg a kápolna belső falfelületét számos ismert művész alkotása díszíti. Ugyancsak számos műalkotást volt alkalmunk megcsodálni a bazilika további kápolnáiban, nevezetesen a német, spanyol, valamint a Szent Kereszt kápolnában, ahol mindenekelőtt Faustini A názáreti szentcsalád és Szent József halála, továbbá Seitz Az angyali üdvözlet és a Zenélő angyalok, valamint Innocenzo A keresztre feszített Úr című alkotása nyújtott mindnyájunk számára felejthetetlen élményt.

Mária házában otthon

Mária loretói házában időzve valahogy úgy éreztük, otthon vagyunk, mivel a családi házban minden ember jól és otthonosan érzi magát. Tudatosítottuk ugyanis azt a tényt, hogy ebben a házban nevelte Mária és József Istennek szent fiát, Jézus Krisztust. Teljes bizalommal jönnek ide a zarándokok a világ minden tájáról, hogy itt lelki felüdülést és békességet nyerjenek. Ugyanakkor tudatosítják azt a tényt is, hogy ebben a házban végezte a szentcsalád minden egyes tagja a napi teendőket, ami ezáltal a megdicsőülés és a megszentelés záloga lett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?