Mária megjelenéséről kapta nevét

A szájhagyomány szerint a lapon legeltető kecskepásztornak volt egy néma fia, aki vízért ment a patakhoz, amikor megjelent neki Szűz Mária, és utasította őt, hogy addig kaparjon a patak menti avarban, amíg a földből víz nem buggyan elő. A fiúcska ujjaival forrást fakasztott, aztán ivott néhány kortyot a vizéből, és megszólalt. Édesapjának elmondta, hogy egy aszszony mutatta meg neki, hol fakasszon forrást. A kecskepásztor nagyon megörült, hogy a fia meggyógyult, és azt mondta neki, ha legközelebb is találkozik azzal az asszonnyal, kérdezze meg tőle, hogy hívják, és hogy hogyan köszönhetné meg neki a jó cselekedetét. Másnap az asszony a forrásnál várta a fiúcskát. Beszélgettek: elmondta, hogy Máriának hívják és nem vár köszönetet, de ha az édesapja úgy gondolja, faragjon egy szép szobrot a forrás fölé. Úgy is történt, a kecskepásztor egy Mária-szobrot faragott, és arra a helyre állította, ahol a fia legelőször megpillantotta jótevőjét. Az idős környékbeliek szerint a forrás fölött valamikor valóban állt egy faragott Mária-szobor, de valaki gyúlékony anyaggal meglocsolta és meggyújtotta.

Egy másik történet

szerint törökidőkben – amikor nagy bajban volt az ország – a Medves hegységen át mentették az aranyat Budáról Kassára, az egyik kinccsel megpakolt szekér a Medves hegység rengetegén kelt át. A súlyos teher alatt a kocsi tengelye eltört, a rakományt kísérő két katona a tiszt parancsára az erdőben elásta az arannyal teli ládákat. Amikor végeztek a munkával, a parancsnok odalépett az egyikhez és megkérdezte:

– Ha a faluból érte küldelek, megtalálod-e hová ástad el?

– Nem én, parancsnok úr!

– Hát te? – kérdezte a másikat.

– Éjszakai holdvilágnál is... – mondta amaz.

A tiszt az első katonát elküldte, a másiknak azt parancsolta, hogy maradjon. Egy fához kötözte és mindkét szemére megvakította.

– Ezt a kincset senki nem találhatja meg – mondta a parancsnok, és eloldozta a katonát.

Nem sokkal később egy új forrás keletkezett a Lőrince-patak partján, amelynek vize arany színűre festi a medrét. „Az elásott arany tisztítja magát” – adják szájról szájra a mondát azok is, akik tudják, hogy az arany vízben nem oldódik.

A vályogból épült kápolnának

is van egy szép története. Egy tehetős budapesti édesapa kétségbeesetten hordta fiát egyik csodadoktortól a másikig, de a vak gyereket nem tudták sehol meggyógyítani. A család hallott a medevasaljai Mária-kút hasznos vizének gyógyító hatásáról, nem hitt benne, de az asszony kívánságára a családfő egy hétre elvitte gyermekét arra vidékre. Egyházasbáston szálltak meg, minden délelőtt és délután kikocsikáztak a forráshoz, ahol a fiúcska megmosakodott a Mária-kút vizében. A hatodik napon a faluhoz közeledve megszólalt a gyerek: „Nemsokára otthon leszünk, apám.”

– Honnan tudod, kisfiam? – kérdezte az édesapa.

– Onnan, hogy már látom a házakat – mondta a gyerek.

Másnap az édesapa hazavitte a fiát, de hetek múlva visszatért, és hálából, amiért a fia meggyógyult, pénzt adott a bástiaknak, hogy építsenek egy kápolnát a Mária-kút fölé.

Modern kori eszközökkel

is kivizsgálták már a Mária-kút vizét, és állítólag valóban hasznosnak találták. Gazdagon tartalmaz ásványi anyagokat, egyébként vastartalma a kifolyó víz medrében is tetten érhető, a hideg, különleges ízű víz arany színűre festi teknőszerű apokakő medrét.

A medevasaljai falvakban még ma is sokan mesélnek olyan csodákról, amelyek családjukban a Mária-kút vizétől történtek. A sánta járni tudott, a vak látott, a néma megszólalt...

Valamikor a környékbeliek

csoportosan legelőször február 2-án (gyertyaszentelő) ballagtak ki a Mária-kúthoz, azt követően pedig minden jeles ünnep alkalmával. Régen a forrás és környéke igazi búcsújáróhelynek számított, egy-egy alkalommal több százan is megfordultak ott. Nagyobb ünnepek alkalmával kint misézett a pap, a közeli és a távolabbi falvakból lobogók alatt éneklő búcsúsok indultak csoportosan a Mária-kúthoz. A látogatók valamikor a kápolna falára (vagy a közeli fákba) írták fel nevüket, most egy vonalas füzetbe írhatják be látogatásuk időpontját. Az irkák tanúsága szerint a kegyhelyet sokan keresik fel az ország távoli vidékeiről, sőt határon túlról is. Egyre több a visszatérő vendég, akiket nem riaszt el a közel három kilométeres terepjárás sem, mert a hely – főleg esős időben – sajnos gyalog is nehezen megközelíthető. Mivel azonban az utóbbi esztendőkben egyre többen zarándokoltak el ide, az egyházasbásti és a vecseklői önkormányzat közösen pályázatot dolgozott ki egy autóút megépítésére. Az 1750 méter hoszszú útszakasz végén harminc személyautót és négy autóbuszt befogadó parkolót terveztek építeni a völgyben, ahonnan csaknem egy kilométer hosszú gyalogút vezetne a Mária-kúthoz.

A környékbeliek így is rendszeresen járnak a kegyhelyet takarítani, az érintett önkormányzatok pedig folyamatosan gondoskodnak a kápolnák karbantartásáról és javításáról. Igyekeznek az erdei utakat is járható állapotban tartani, hogy amíg az aszfaltos út nem épül meg, minden vendég feljuthasson a Medves rengetegében található Mária-kúthoz, ahová még a napfény is csak nehezen tud.