Már több mint 1 milliárd euró az egyik lottó főnyereménye

euró pénz

Az Egyesült Államokban játszott Mega Milliók (Mega Millions) lottójáték főnyereménye kedden estére elérte az 1,1 milliárd dollárt, így ez az egyik valaha volt legmagasabb lottónyeremény.

A helyi idő szerint kedd esti sorsoláson még nem derült ki, hogy van-e nyertes szelvény, de az elérhető összeg már így is minden idők hatodik legnagyobb lottónyereménye lett. A valaha volt legmagasabb nyereményt a szintén amerikai Powerball nevű lottón nyerték meg tavaly novemberben, a szerencsésen tippelő 2,04 milliárd dollárt vihetett haza.

A 44 államban játszott Mega Millions lottón április óta halmozódik a főnyeremény összege, a lázas szelvényvásárlásnak köszönhetően az összeg óráról órára emelkedik.

A győztes lottózó a teljes összeget csak akkor kapja meg, ha hajlandó részletekben, 30 éven át felvenni. Azonnali felvétel esetén 550 millió dollár illetné meg, és ennek is csaknem a fele is elmenne adókra.

A 2002-ben indult Mega Millions szisztémáját az évek során szüntelenül változtatták, úgy, hogy egyre nehezebb legyen nyerni. A főnyeremény megütésének esélye jelenleg 1 a 300 millióhoz.

Az Egyesült Államok különböző államaiban eltérőek a törvények arra vonatkozóan, hogy a lottónyertesek titokban tarthatják-e kilétüket. Van olyan állam, ahol jogszabály kötelezi a nyertest arra, hogy a nyilvánosság elé lépjen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?