Már Nagy Katalin is oltási kampányt indított! Nézzük, mit írt alattvalóinak!

arch

Pénteken mutatták be a II. Katalin orosz cárnő által írt levelet, amelyben alattvalóit buzdítja, hogy oltassák be magukat fekete himlő ellen! 

A levél 1787. április 20-án született, és a cárnő hasonló feltételeket szab a mai Ukrajna területén szerveződő oltási kampánynak, mint azt napjainkban teszik a szakemberek.

"Az egyik legfontosabb feladat a himlő elleni védőoltás bevezetése kell, hogy legyen, amely - mint tudjuk - nagy károkat okoz, különösen az egyszerű emberek körében. Az ilyen oltásnak mindenütt általánosnak kellene lennie" - írta az uralkodó Pjotr Rumjancsev grófnak.

A cárnő a továbbiakban részletesen ismerteti, hogyan lehet az oltásokat a nép számára elérhetővé tenni, beleértve a kolostorokban való ideiglenes elhelyezést azok számára, akik az oltás után megbetegednek. Katalin volt az első Oroszországban, akit beoltottak himlő ellen - írja az AFP.

Az orosz művészetre szakosodott MacDougall's aukciósház nyilvánosan kiállította a levelet és II. Katalin portréját, mielőtt azokat elárverezik Londonban. A levél és a portré becsült értéke 1,6 millió dollár.

"A jelenlegi helyzet fényében nagyon büszkék lehetünk rá" - mondta Jekatyerina MacDougall, az aukciósház társigazgatója.

(br)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?