Már korábban békés célra alakították át a ferencvárosi bombát

Budapest |

A Ferencvárosban hétfőn talált bombatestet korábban békés célra átalakították, de ez csak akkor derült ki, amikor a tűzszerészek kiemelték a földből - mondta el Hajdu Gábor tűzszerész parancsnok az MTI-nek, miután a Hír TV közölte: egy "gőzkezelő üst" miatt kellett több ezer embert kitelepíteni a városrészből.

A parancsnok elmondta: a tűzszerészek lemérték a bombát, és megállapították, az egy SB 1000 típusú német robbanószerkezet. A bomba kibontása előtt mást nem lehetett tenni. Miután a tűzszerészek kiemelték a robbanótestet, látták: a bombát korábban átalakították és más célra használták - tette hozzá Hajdu. Közölte: szabálytalanul jártak volna el, ha a kiemelést a terület kiürítése nélkül kezdik meg. "Épeszű ember nem vállalta volna fel ezt. A kiindulási alap teljesen helyes volt, magát a végrehajtást szerintem normálisan csináltuk" - mondta a parancsnok. Hozzátette: fogalma sincs, mi lehetett a funkciója a levágott aljú bombatestnek. A Hír TV pénteken azt közölte, hogy egy "gőzkezelő üstöt" néztek bombának a tűzszerészek. Hajdu Gábor a televíziónak azt mondta: két csap volt a bombatesten. A tűzszerészek kedd este fél nyolckor közölték, hogy az általuk kiemelt szerkezet nem volt veszélyes, mert nem volt benne gyújtószerkezet. Hajdu Gábor akkor elmondta: a második világháború ideje alatt és után gyakori volt, hogy a lehullott bombákat a helyszínen hatástalanították, aztán egyszerűen betemették. A Honvédelmi Minisztérium szóvivője az MTI-nek nyilatkozva pénteken felháborítónak nevezte, hogy a tűzszerészek szakszerű és törvényes munkáját "megpróbálják ellehetetleníteni". Bombatestre találtak, és ebben az esetben a tűzszerészeknek nincs mérlegelési lehetőségük, kezdeményezniük kell a kiürítést - tette hozzá Bocskai István. A test betonba volt ágyazva, csak a kivésése után vált világossá, hogy a bombát már korábban hatástalanították, és más nem robbanó funkcióra átalakították. Erre lehetett a legkevésbé számítani, hiszen egy bombatestről nem lehet feltételezni, hogy veszélytelen - közölte. A minisztérium azt várja el a tűzszerészektől, hogy máskor is ugyanolyan körültekintéssel járjanak el, mint ahogy ebben az esetben tették, hiszen munkájukat emberi életek és vagyontárgyak megmentése érdekében végzik - mondta Bocskai. (MTI)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?