Manóvár tábor – Vízkelet 2006 – ez a felirat volt olvasható a vízkeleti alapiskola tornatermében összegyűlt gyerekek trikóján.
Manóvár a vízkeleti alapiskolában
A szülők láthatták, hogy tésztából nemcsak kalácsot vagy rétest lehet készíteni, hanem érdekes kis szobrokat, képeket is.
Nyelvtanulás játszva
A foglalkozásokat a felsőszeli Szomolay házaspár vezette, és a feleség, Adrianna elárulta, nemcsak készítették a gyerekek a kis játékokat, hanem még másnap is szívesen játszottak velük. Bürökduda is készült, amelyen zenélni is tanultak a gyerekek, és Szomolay Adrianna azt is elmondta, egyik nap arra lett figyelmes, hogy a lányok bürökduda kíséretében éneklik egymás után a magyar és a szlovák himnuszt. A résztvevők között magyar és szlovák gyerekek is voltak, és még arra is jó volt ez a tábor, hogy egymástól nyelvet is tanuljanak.
Apró dolgok értékei
„Itt azt is megtanulhatták ezek a gyerekek, hogy az élet apró dolgait is megbecsüljék, hogy a természetben nyitott szemmel járjanak, és meglássák, apró dolgokból, fűből, magból, levelekből milyen értékes dolgokat lehet készíteni” – mondta a kiállításon Pék Éva helyi Csemadok-elnök, aki Király Katalin tanítónővel közösen szervezte a tábort.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.