Magas kitüntetésben részesítette menyét a brit uralkodó

London |

<p>Magas kitüntetésben részesítette hétfőn a brit uralkodó saját menyét, vagyis Kamilla cornwalli hercegnőt, Károly trónörökös feleségét, aki egyes kommentárok szerint e gesztussal nyert végleges bebocsáttatást a királyi családba.</p>

A 64 esztendős, polgári származású Kamilla - aki éppen hét éve kötött házasságot II. Erzsébet királynő legidősebb fiával - az udvar bejelentése szerint a Viktória királynő által 1896-ban alapított Királyi Viktória Rend hölgyeknek adható legmagasabb fokozatát, a Nagykeresztet - Dame Grand Cross - kapta 86 éves anyósától.
Ezt a kitüntetést a mindenkori brit uralkodó saját hatáskörében, miniszterelnöki előterjesztés nélkül nyújthatja át azoknak, akik megítélése szerint kiemelkedő és személyes szolgálatukkal segítették őt és a monarchia egészét.
A királynő gesztusának különös jelentősége abban áll, hogy Kamilla mind az udvarban, mind az alattvalók körében hosszú évekig gyakorlatilag páriának számított, mivel a britek sokáig sem neki, sem Károly hercegnek nem bocsátották meg a trónörökös első feleségével, a bálványként imádott Dianával szembeni bánásmódot.
Károly és jelenlegi hitvese már 1972 óta titkon szerette egymást, és bevallottan fenntartották intim kapcsolatukat a trónörökös és Diana éppen harminc évvel ezelőtti, világraszóló esküvője után is. Ezzel Diana is tisztában volt, és a nála 13 évvel idősebb vetélytársat bizalmas körben általában csak úgy emlegette, hogy "az a rottweiler".
Ezt a véleményt a közvélemény zöme osztotta: a Diana életét kioltó, 1997-ben bekövetkezett párizsi autószerencsétlenség után Kamilla jó ideig a leggyűlöltebb személyiség volt a britek körében, mert szinte mindenki őt tartotta felelősnek a trónörökösi házasság felbomlásáért, és a Diana halálához vezető eseménysorozat egészéért.
Károly és Diana - hosszú évekig tartó zajos magánéleti botrányok után - 1996-ban, a hercegnő halála előtt alig egy évvel vált el.
Kamilla azonban a hét évvel ezelőtti esküvő óta igen szívós munkával, fokozatosan, de folyamatosan enyhítette a vele szemben táplált ellenérzéseket, és a legújabb felmérések szerint a közvélemény zöme most már elfogadja őt.
A hétfői házassági évfordulón bejelentett királynői kitüntetés ezt a folyamatot koronázza meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?