Salma Hayek nyilván a mendemondáknak akart véget vetni, amikor szóvivője útján bejelentette, hogy terhes, el is jegyezte magát, s hamarosan az esküvőt is megtartják. Mintha azt üzente volna, hagyják már abba a találgatásokat, ne bámulják növekvő pocakját, nem, nem evett többet a kelleténél, csak terhes. Az pedig ma már igazán nem furcsa dolog, ha egy 40 éves nő babát vár.
Ma már igazán nem furcsa dolog
Úgyhogy a mexikói színésznőnek, aki korábban Edward Nortonnal és Josh Lucsaszal élt, nem lehet oka a panaszra, mindent megkap majd ő is és a baba is, akire már nagyon vágyott.
Hollywoodban egyre több filmszínésznő halogatja a terhességet - igaz, ez nem csak a filmvárosban trend manapság. Aki nem fogad örökbe, az általában 40 körül szül. Kim Basinger például. Negyvenéves volt, amikor férjhez ment színészkollégájához, Alec Baldwinhoz, és 1995-ben, 42 éves korában szülte meg kislányukat. Épp a szülés után osztották rá azt a szerepet – egy luxusprostituált szerepét a Szigorúan bizalmas című filmben – , amelyért 1997-ben megkapta a női mellékszereplőnek járó Arany Glóbuszt és Oscar-díjat.
37 éves korában valószínűleg még Geena Davis is kizárólag a karrierjére összpontosított. Sokáig várt, csak 2002-ben, 45 évesen szülte meg lányát, majd 2004-ben ikrei (fiúk) születtek. Geena, aki egyébként 140-es IQ-jával az intelligenseket csoportosító Mensa tagja, 2000-ben ment hozzá jelenlegi férjéhez, gyerekei apjához, egy iráni orvoshoz, Reza Jerrahyhez. Korábban három férjétől vált el, köztük színészkollégájától, Jeff Goldblumtól, majd Renny Harlin rendezőtől.
Jane Seymour, aki – ha nem tudnák – VIII. Henrik egyik feleségétől „lopta” művésznevét, sokszor volt férjnél és sok gyereke van. Összesen négy, legutóbb 1993-ban, 44 évesen szült, és szintén ikreket hozott a világra. A két fiú apja Stacy Keach, A szökés börtönigazgatójának az öccse, a gyerekek pedig a család két jó barátja, a néhai Johnny Cash és a már ugyancsak elhunyt Christopher „Superman” Reeve után kapták keresztnevüket.
Nem volt már éppen fiatal Julia Roberts sem, amikor megszülettek ikrei. Karrierje csodálatosan ívelt felfelé: a közönség megszerette a Pretty Womanben, megcsodálta kis tündérként a Hook című filmben, és elismerte Erin Brockovichként, melyért meg is kapta az Oscart. Julia zátonyra futott kapcsolatok sora után második férje, Daniel Noder operatőr mellett kötött ki. 2004-ben ment férjhez hozzá, és még ugyanabban az évben megszülettek az ikrek. Julia akkor 37 éves volt. A hírek szerint a színésznő ismét várandós, harmadik gyerekének érkezését nyárra várja.
Susan Sarandon 46 évesen szülte meg második gyermekét. Az elsőt sem hamarkodta el, hiszen 39 éves volt, amikor Eva lánya 1985-ben jött a világra. Susan kapcsolata Franco Amurri olasz filmrendezővel azonban felbomlott, a megálmodott boldogságot csak a 12 évvel fiatalabb színészkollégája és immár férje, Tim Robins mellett találta meg. Két gyermekkel ajándékozta meg őt, akiket 43 és 46 évesen szült meg.
A most 47 Madonna is először karrierjét építgette, és csak sikerei után vállalt gyermeket. Az első, Lourdes Maria, 1996-ban született, amikor az énekesnő 38 éves volt. Első férjétől, a kubai–amerikai Carlos Leontól elvált, de 2000-ben újra házasságot kötött Guy Ritchie filmrendezővel. Közös gyermekük, Rocco öt éve érkezett.
Holly Hunter, Gordon MacDonald brit színész élettársa az öszszes hollywoodi csillagot lepipálta, az utolsókig húzta: tavaly, 47 évesen hozta világra ikreit. Amikor megtudta, hogy ikreket vár, annyira megijedt, hogy szóhoz sem tudott jutni. A pánik azonban hamar elmúlt, s az Oscar-díjas színésznő ma már boldog anyuka.
És még egy érdekesség: Annette Bening (Amerikai szépség) túl a 40-en állapotosan jelent meg a 2000-ben rendezett Oscar-díjkiosztón. Negyedig gyermekét várta akkor.
Hogy magyar példát is hozzunk, Ungár Anikó 40 évesen szülte meg fiát, Gábort. Básti Juli pedig harmadik gyermekét, Dávid Pált 42 évesen hozta világra. Szulák Andrea pár nappal ezelőtt szült, 43 évesen és Csisztu Zsuzsa műsorvezető, aki 36 éves, éppen anyák napján vihette haza a kórházból újszülött kisfiát, Krisztiánt. (ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.