Panoráma

Ľuboš Blahának már a személyes Facebook-fiókját is letiltották

A politikus a személyes profilján is hazugságokat állított az államfőről, ezért a Meta tiltotta.
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2022. június 29. 13:46

Ľuboš Blaha
- TASR/AP-felvétel

"Már blokkolták a személyes profilomat és vele együtt több száz privát kapcsolatomat és beszélgetésemet" - panaszkodott a képviselő a Telegram közösségi hálózaton. Tiltásának oka az lehet, hogy tegnap egy videóban ismét bizonyítékok nélkül vádolta Zuzana Čaputová államfőt azzal, hogy Amerika szolgálatában áll.

Ľuboš Blahát két héttel ezelőtt többszöri figyelmeztetés után blokkolták a hivatalos oldalán. A Smer elnökhelyettese minden határt átlépett, amikor nyilvánosságra hozta az "árulók" listáját, vagyis azokét, akik támogatták az USA-val kötött védelmi szerződést.

Mivel a képviselőket nevük nyilvánosságra hozatala után zaklatni kezdték, Blahát tiltotta a Meta, de akkor még csak a hivatalos profilján. "Eddig még csak figyelmeztetést sem kaptam, hogy bármit is megsértettem volna" - mondta Blaha legutóbbi tiltásával kapcsolatban. 

(refresher)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
hivatal

Az állam újabb értelmetlen bürokratikus intézkedéssel terheli a vállalkozókat

őszibarack

Beérett az idei termés Szlovákiában – kisebb a gyümölcs, de finomabb és drágább

Zaporizzsja

Negyvenkét ország kéri Oroszországot, hogy adja vissza a zaporizzsjai erőművet Ukrajnának

filmfalimf

A sár és mocsár négy napja

sport a tévében

Képernyőn az Atlético, a Juventus és a Liverpool

róka k

R. Nagy Krisztián: Rezsi Papa Paprikáscsibézője

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.