London 2012 - Metró- és tévérekordok dőltek meg

London |

<p>A londoni metró és a BBC is rekordokat döntött a vasárnap befejeződött londoni olimpiai játékok bő két hete alatt.</p>

A Transport for London (TfL) - a brit főváros tömegközlekedését irányító városházi cég - hétfőn közölte, hogy a játékok idején a londoni metróhálózat 60 millió utast szállított, 30 százalékkal többet, mint a tavalyi azonos időszakban. Ez csaknem megfelel Nagy-Britannia teljes lakosságának.

A TfL szerint a londoni metrót fennállásának 149 éves történetében soha nem vették igénybe ennyien ilyen rövid idő alatt.

A játékok kelet-londoni központi helyszínét is érintő városi vasúthálózaton (DLR) hatmillióan utaztak az olimpia idején; ez éppen 100 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor.

Az olimpia előtt aggodalmak forrása volt, hogy a tizenkét fővonalból és számtalan elágazó mellékvonalból álló, 400 kilométeres londoni metróhálózat - amelynek jelentős része még a viktoriánus időkben épült - hogyan tud majd megbirkózni az olimpiai áradattal, amikor a tapasztalatok szerint olimpia nélkül is csak gyakori és komoly fennakadásokkal képes - illetve sokszor nem is képes - eljuttatni úti céljához napi 3,5 millió utasát. Végül is azonban a metrórendszer nagyobb gondok nélkül kiállta a próbát.

A BBC, amely a játékok kizárólagos nagy-britanniai közvetítője volt, ugyancsak rekordokról számolt be hétfőn.

A közszolgálati médiatársaság végleges összesítése szerint a július 27-i megnyitóünnepséget 27,3 millióan, a vasárnap esti záró ceremóniát 26,3 millióan nézték Nagy-Britanniában, az olimpiai közvetítésekbe pedig 51,9 millió tévénéző - a teljes brit lakosság 90 százaléka - kapcsolódott be a játékok két hete alatt legalább negyedórára.

A BBC hétfői beszámolója szerint soha ennyien nem követtek figyelemmel televíziós eseményt a jelenlegi, korszerű nézettségi mérési rendszer tíz évvel ezelőtti meghonosítása óta.

A megnyitót egymillióval többen nézték, mint Vilmos herceg, a brit trón várományosa és polgári származású hitvese, Kate Middleton tavaly áprilisi világraszóló londoni menyegzőjének közvetítését.

A játékok alatt a legrövidebb versenyszám vonzotta a legtöbb britet a képernyők elé: a jamaicai Usain Bolt olimpiai aranyat érő sprintjét a 100 méteres férfi síkfutás augusztus 5-i döntőjében 20 millióan nézték.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?