Lipšic: a SIS hajtotta végre a Gorilla-akciót

Pozsony |

<p>A titkosszolgálat (SIS) hajtotta végre a Gorilla-akciót - erősítette meg csütörtök kora esti sajtóértekezletén Daniel Lipšic (KDH) belügyminiszter. hangsúlyozta, az akció legális és legitim volt.</p>

"Megerősíthetjük, hogy 2005-ben és 2006-ban egy bizonyos pénzügyi csoport által elkövetett nagyon súlyos korrupciós bűncselekmények gyanúja dokumentáltatott, de más személyek korrupció bűncselekményének gyanúja is " - jelentette ki.

A Gorilla-akció létét a rendőrségnek a speciális ügyészséggel együttműködve sikerült megerősítenie, annak az írásos bizonyítéknak köszönhetően, amelyet Iveta Radičová (SDKÚ-DS) miniszterelnök adott át szerdán a nyomozócsoportnak.

Lipšic közölte, hogy a pénzügyi csoport és politikusok közti összefonódásokról 2006-ban az akkori miniszterelnök és belügyminiszter is tájékozatást kapott.  A dokumentumot a belügyminisztériumtól az akkor Tibor Gašpar vezette korrupcióellenes hivatal is megkapta, amely azonban törvényellenesen megsemmisítette az iratanyagot. A belügyminisztérium már belső ellenőrzést indított az ügyben.

A Gorilla-akció 2005-ben és 2006-ban valósult meg. A 70 oldalas lehallgatási anyag decemberben felkerült az internetre. A lehallgatott célszemély nem más, mint a Penta pénzügyi csoport egyik tulajdonosa, Jaroslav Haščák, a beszélgetések pedig többnyire a csoport lobbitevékenységét érintik - beleértve a pártokat, köztük az akkori MKP-t is, aktuális gazdasági témákat és a Penta érdekeit is. (TASR, MTI)

További részletek hamarosan!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?