Levágták a szerelemlakatokat az olaszországi műemlékekről

Róma |

<p>Levágták az olaszországi műemlékekről a szerelem-lakatokat. Az olasz jegyesek között elterjedt divat miatt apró lakatok lepték el az olasz hidakat és kerítéseket.</p>

Hatalmas harapófogóval vágta le a lakatokat a római Milvio-híd párkányrácsáról Marco Visconti, az olasz főváros természetvédelmi tanácsosa. Egy délelőtt alatt ezerötszáz lakatot tüntetett el az ókortól álló hídról, amelyen 2007-ben kidőlt az egyik villanyoszlop a fémzárak súlya miatt.
"A feleségem sem áll velem szóba. Azzal vádolt, hogy több ezer szerelmes fiatal álmát zúztam össze!" - nyilatkozta Visconti a római napilapoknak. Vége a romantikának - kommentálta az olasz sajtó a műemlékvédelem lakatellenes akcióját: egész Itáliában, többek között Velencében, Firenzében és Nápolyban is megszabadították a hidakat, utcai lámpákat, paloták kerítéseit a szerelmi zálogot jelképező lakotoktól.
Az olasz szerelmesek között elterjedt divatot Federico Moccia író 2004-ben megjelent, Három méterrel a föld fölött (Tre metri sopra il cielo) című regénye ihlette. A könyv szereplői egy lakatra vésik rá nevük kezdőbetűit, amit a Milvio-hídra lakatolnak rá. Azóta a szerelem-lakatok elárasztották Olaszország legszebb műemlékeit: a római Angyalvár előtti hídtól a velencei Rialtóig.
"Külön helyet jelölünk ki, ahol a szerelmesek annyit lakatolhatnak, amennyit akarnak" - ígérte Visconti. A római szerelmespárok azonban ragaszkodnak a Milvio-híd kínálta romantikus helyszínhez, és Moccia is úgy nyilatkozott, hogy ha kell, utcai tüntetést szervez a szerelmesek szabadságáért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?