Lesz kiút a hivatali labirintusból

Ősztől jelentős változásokra számíthatnak a vállalkozók és azok is, akik csak most szeretnék kiváltani az ehhez szükséges engedélyt. Az egyéni vállalkozásokról szóló törvény módosításának köszönhetően ugyan kevesebb hivatalt kell felkeresnünk, a módosításnak azonban vannak hátulütői is.

Manapság ahhoz, hogy belevághassunk a vállalkozásba, több hivatalt kell felkeresnünk. A kérvényt az iparengedély kiadására a körzeti vállalkozói hivatalban kell beadnunk, amihez ezer koronás okmánybélyegre van szükségünk. A kérvényhez csatolni kellene a hatósági erkölcsi bizonyítványt, ezt azonban többnyire már csak az iparengedély kiadásánál követelik meg. Az iparengedélyhez többnyire a kérvény benyújtását követő egy héten belül juthatunk hozzá. A hatósági erkölcsi bizonyítványt a főügyészség pozsonyi központjában megvárásra kiállítják. Ha nem szeretnénk a fővárosba utazni, az ügyészség kirendeltségeihez fordulhatunk, ebben az esetben azonban elhúzódik a kiadása. A főügyészség honlapja szerint az ügyintézés egy-három napot tart, ehhez azonban még hozzá kell számolnunk a postázást is, így akár öt nappal is számolhatunk, nem egy esetben azonban tíz napig is eltart, amíg hozzájutunk. Mindezért száz koronás okmánybélyeggel fizetünk.

Az iparengedély átvétele után a körzeti hivatalban tájékoztatnak bennünket, hogy nyolc napon belül be kell jelentkeznünk az egészségügyi biztosítóhoz, harminc napon belül pedig az adóhivatalhoz. Külön figyelmet érdemel az autónk, hiszen ha ezt vállalkozásra is használjuk, akkor az első használattól kezdődik az adókötelezettség. Az első használatot követő 15 napon belül így adóbevallást kell tennünk, és ki is kell fizetnünk a gépkocsiadót.

Ősztől könnyebb

A vállalkozói engedély kiadásának fent leírt módja szeptembertől több pontban is módosul. Ősszel már elég lesz felkeresnünk a körzeti vállalkozói hivatalt, benyújtani a kérvényt az engedély kiadására, a hivatal pedig elintézi helyettünk a hatósági erkölcsi bizonyítványt. Ugyanitt jelentkezhetünk be az egészségügyi hivatalba és az adóhivatalba is. Nem minden esetben kell felkeresnünk azonban a vállalkozói hivatalt sem, hiszen a kérvényt elektronikus formában is benyújthatjuk. Ezzel párhuzamosan a hivatal alkalmazottai ingyenes tanácsadást nyújtanak a vállalkozás feltételeiről, jogi tanácsadással azonban nem szolgálnak. Továbbra is maradtak azonban olyan kötelességek, amelyeket a vállalkozói hivatal nem intéz el helyettünk. A községi vagy városi hivatalt kell felkeresnünk az üzlethelyiség működtetéséhez szükséges engedélyért és egyedül kell megbirkóznunk a tisztiorvosokkal is.

Jó hírnek számít ugyan, hogy ősztől olcsóbban juthatunk hozzá az iparengedélyhez, ezzel együtt azonban egy engedélyen már csak egy tevékenységet tüntethetnek fel. A szabadon űzhető vállalkozások iparengedélye például eddig ezer koronába került, ami szeptembertől 100 koronára csökken. Ha tíznél több tevékenységet szeretnénk feltüntetni az engedélyen, akkor érdemes minél hamarabb lépnünk. Míg jelenleg egy 15 tevékenységet tartalmazó engedélyért ezer koronát fizetünk, ősztől már 15 engedélyt kell ehhez kiváltanunk, ami 1500 koronába fog kerülni. Az elmúlt években ugyanakkor folyamatosan nőtt az egy vállalkozói engedélyen szereplő tevékenységek száma. 2005-ben például még átlagosan 6,4 tevékenység szerepelt egy engedélyen, tavaly már 7,8, idén pedig 8. Jó hír azonban, hogy az eddig kiadott engedélyeket a tevékenységek számának a korlátozása nem érinti.

Esély a fiataloknak

Az iskolából kikerülő fiatalok számára nem egy esetben áthághatatlan akadálynak számított az érvényesülésük során, hogy az iparengedély kiadását több foglalkozási ágban három éves szakmai gyakorlathoz kötötték. A munkáltatók többnyire nem szívesen vesznek fel friss végzősöket, szakmai gyakorlat híján azonban vállalkozásba sem kezdhetnek. A munkaügyi hivatalokban így rengeteg olyan fiatalt regisztrálnak, akik vállalkozhatnának, de a törvény hibája miatt ezt nem tehetik meg. Ősztől azonban ez is a múlté, a hároméves szakmai gyakorlat követelményét ugyanis törölték a törvényből azok számára, akik a kitanult szakmájukban szeretnének vállalkozni. Mindez azonban fordítva is érvényes, vagyis akinek a szakmában már tízéves gyakorlata van, az akkor is kiválthatja a vállalkozói engedélyt, ha nem végezte el az ehhez szükséges iskolát.

Elosztják a jogköröket

Az egyéni vállalkozásokról szóló törvény módosítása során figyelembe vették azt is, hogy felszámolják a kerületi hivatalokat. A kormány ez utóbbi döntése 22 törvényt érint, köztük a vállalkozásokról szólót is. A kerületi hivatalok jogköreit a körzeti hivatalok és a belügyminisztérium között osztják el. Ezentúl így a szakmai felkészültséget vizsgáló bizottságokat a belügyminisztérium hozza létre, és ez a tárca nevezi ki és hívja vissza a tagjait is. A minisztérium méri fel a nálunk vállalkozni kívánó uniós tagországokból származó külföldiek szakmai felkészültségét. A szakmai gyakorlat jellegéről és hosszáról szóló igazolásokat a megyeszékhelyeken működő körzeti hivatalok végzik majd.

Az iparengedély és koncessziós engedély kiadásával összefüggő illetékek

jelenleg szeptembertől

Sk-ban

Szabadon űzhető vállalkozás iparengedélyének a kiadása 1000 100

Külön engedélyhez kötött vállalkozás iparengedélyének a kiadása 1000 500

A koncessziós engedély kiadása 2000 1000

Betekintés a vállalkozói nyilvántartásba 50 -

Új iparengedély vagy koncessziós engedély kiadása a régi helyett,

ha ez utóbbit elvesztjük vagy ellopják 200 100

Módosítások az iparengedélyben 100 100

A vállalkozás felszámolásáról szóló döntés 150 150

A vállalkozás felfüggesztéséről szóló döntés 200 200

Igazolás a szakmai gyakorlat elismeréséről - 500

Igazolás arról, hogy nem vagyunk bejegyezve a vállalkozói nyilvántartásban 100 100

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?