Lelke a rendrakásnak is a rend

Mert valóban rend a lelke mindennek, mindig, mindenkor van aktualitása a rendrakásnak, azon kívül, hogy elvégezzük a tavaszi, a nyári, az őszi, a téli nagytakarítást.

Most, hogy közeleg az iskolai évvég, hogy véglegessé válnak az osztályzatok, még a pihenés időszakának kezdete előtt tanácsos rendet rakni a mindig szaladó gyerekszobában is. Ezt természetesen a nagyobb gyerekek már maguk végzik, de a kisebbeket is be kell vonni mindig az ilyen munkába, hiszen ők azok, akiket még rá lehetne szoktatni a rendszeres takarításra.

A gyereknek természetesen szüksége van némi alkotó rendetlenségre, de meg kell tanulnia azt is, hol a határ, s hogy a lustaság és a piszok nem egyeztethető az alkotással.

Hogyan tudjuk rászoktatni,

hogy időnként rendet is rakjon? Először is beszélgetéssel, azzal, hogy érthető határozott kérést intézünk hozzá. Másodsorban tudjuk meg, miért nem szeretne rendet rakni. Lehetséges, hogy csak azért nem rámolja el a játékait, mert egy jól sikerült várat szeretne épségben tartani. Az is lehet, hogy nagyon nagy feladatnak érzi, s nem tudja, valójában, hogyan is fogjon hozzá. Jó ha tudjuk, hogy a gyerekek a megfelelő indíttatás mellett már kiskorukban is képesek és hajlandóak apró dolgokat elpakolni. Ajánljuk fel azért a segítségünket, hogy ne érezze úgy, mintha magára maradt volna a nagy feladattal. Ne feledjük, elengedhetetlen, hogy megfelelő tárolóhellyel rendelkezzen a gyerekszoba, különben hiába kérjük, hogy tegyen rendet. Ellenkező esetben a válasz az is lehet, hogy nincs hová. Fontos az is, hogy jelöljünk ki egy napot a héten, amikor rendet rakunk. Ne feledjük minden alkalommal megdicsérni, és ne küldjük azonnal rendet rakni.

Nem kell mindennap!

A modern pszichológia szerint a rendetlenség bizonyos mértékig még hasznos is és szükséges is, mert kiválóan fejleszti az alkotókészséget. A gyerekek saját elképzeléseik szerint szeretnek játszani, az egész szobát uralni szeretnék, ennek rendelik alá. Sokszor azt sem értik igazán, miért fontos a felnőttek számára a rend. Aki mégis állandóan rendrakásra kényszeríti a gyermekét, gondoljon arra, hogy ezzel esetleg a meghitt légkört mérgezi meg. (méri)

Néhány útmutató, jó tanács:

1. először is mutassunk jó példát;

2. sose legyünk elégedetlenek a gyerek rendrakásával;

3. mindig dicsérjük meg a rendbe rakott szobát;

4. legyünk következetesek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?