Lehetett élet az égitesten

Washington. Űrkutatók szerint a Cassini űrszonda adatai alátámasztják azt a korábbi feltevést, hogy a Szaturnusz egyik holdján, az Enceladuson folyékony halmazállapotú víz van, és az égitesten az élet kialakulásához szükséges egyéb körülmények is létrejöttek.

Az Enceladus a Nap fényét vakítóbban veri vissza, mint a hó, így a kutatók arra következtettek, hogy a felszínét szennyeződésmentes, tiszta jég borítjaSITA/AP-felvéteA Cassini 2004 júliusa óta kering a gyűrűs bolygó körül, és vizsgálja az égitestet, valamint környezetét, különösen a holdjait. Kétségkívül a Szaturnusz égi kísérői közül a legizgalmasabb a bolygó legnagyobb holdja, a 5150 kilométeres át?mérőjű Titán, amelyet a földiénél is másfélszer sűrűbb légkör vesz körül. Erre a holdra egyébként 2005 januárjában a Cassiniról leválva leszállt az Európai Űrügynökség (ESA) Huygens nevű szondája, amely igazolta azt az elképzelést, hogy a rendkívül hideg égitest felszínén a metán folyékony halmazállapotban folyókat, tavakat és tengereket alkot. Azonban a Titánnál jóval kisebb, mintegy 500 km-es átmérőjű Enceladus is már jó ideje felkeltette a kutatók érdeklődését, mindenekelőtt amiatt, hogy rendkívül fényes égitest. A Cassini érdeme, hogy a Szaturnusz térségében barangolva kimutatta: a hold felszíni repedéseiből kitörő vízmolekulák rejtélyes gejzírfelhőt képeznek. Ezért a Cassini március elején, amikor mindössze 50 kilométeres magasságban repült el az Enceladus déli pólusa fölött, arra koncentrált, hogy ezt a képződményt vizsgálja meg tüzetesen.

Mérései szerint a hold felszínének abban a térségében mínusz 93 Celsius-fokos hőmérséklet van. Ez ugyan nem kifejezetten kedvez – legalábbis a földi értelemben vett – élet kialakulásának, viszont a felszín alatt nyilván kellemesebb a hőmérséklet, hiszen csak ez lehet az oka annak, hogy a vízmolekulák felszín felé lökődve gejzírfelhőket alakítanak ki. Valami energiaféle lappang az Enceladus mélyén, ami a szerves molekulák éltető eleme lehet – vélik a tudósok.

A Cassini idén még háromszor elhalad az Enceladus közelében, és valószínűleg akkor sokkal jobban megismerjük ezt a rejtélyes holdat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?