Legyőzte a Ferrarit a kétlovas római harci kocsi

Róma |

<div>Egyenlőtlen verseny volt, esélytelennek bizonyult a Ferrari.</div>

Egy kétlovas történelmi harckocsi győzött le egy Ferrarit a Ben Hur című film feldolgozásában használt, Róma közelében lévő arénában. A hatszáz lóerős autót kisebb segítségekkel győzte le az egyszerű, két telivér húzta kocsi. Az olasz fővároshoz közeli Castel Romanóban lévő Cinecitta World nevű szórakoztató park arénájában tartott versenyben a versenyautónak a hosszabb, külső körön kellett haladnia, melyet ráadásul jobban felszórtak homokkal, emellett fél körrel többet kellett megtennie. A Ferrarit vezető Fabio Barone szerint a homok jelentette a legnagyobb problémát, mert bekerült a fékrendszerbe. „Az első körtől kezdve gyakorlatilag nem volt fékem” – mondta. A lovas kocsi római harcosnak öltözött irányítójának is meggyűlt a baja az első kanyarral. Mint mondta, „amikor a lovak meglátták a kanyart, azt hitték, hazamehetnek és nem akartak bekanyarodni”.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?