Legalább nyolc nőt megölt

Charleville-Mézieres. Előbb nem volt hajlandó beszélni, majd előre megírt „előadást” akart tartani tegnap, tárgyalása első napján Michel Fourniret feltételezett francia sorozatgyilkos a Charleville-Méziéres-ben összeült bíróságon.

Charleville-Mézieres. Előbb nem volt hajlandó beszélni, majd előre megírt „előadást” akart tartani tegnap, tárgyalása első napján Michel Fourniret feltételezett francia sorozatgyilkos a Charleville-Méziéres-ben összeült bíróságon. A 65 éves Fourniret, akit 7 nő megölésével vádolnak, felemelt egy fehér papírlapot, amelyre ezt írta: „Amíg nem lesz zárt tárgyalás, hallgatok.” Később a bíróság elnökének felmutatott egy szalaggal átkötött papírtekercset, amelyről „zárt tárgyalás híján” fel kívánt olvasni egy „előadást”. A bíró végül közölte: a „dokumentumot” a peranyaghoz csatolják. Ügyvédje szerint Fourniret bocsánatot akart kérni áldozatai hozzátartozóitól.

Ugyancsak a bíróság előtt áll a tetteit Franciaország és Belgium területén elkövető vádlott felesége, az 59 éves Monique Olivier, akit szintén gyilkossággal, valamint bűnpártolással vádolnak. A várhatóan két hónapig tartó per egyik legfőbb tétje kideríteni a nő indítékait. A nyomozók a pár 2003-as belgiumi letartóztatása után elkoboztak olyan leveleket, amelyekből kiderült: Fourniret és Olivier már 1987-ben egyfajta „bűnszövetsé?get” kötöttek, amikor a férfit még a fleury-mérogis-i börtönben tartották fogva szexuális támadások miatt, és onnan levelezett jövendőbeli feleségével, akivel apróhirdetés útján ismerkedett meg.

Amikor Fourniret kijött a börtönből, vállalta, hogy megöli Olivier első férjét, ha Monique elfogadja: mániája szűz lányokkal szexuális kapcsolatot létesíteni, s hogy segít neki „vadászni”. Ugyanazt a mód?szert alkalmazta: kocsijába csalt egy lányt azzal az ürüggyel, hogy mutassa neki az utat, aztán elvitte egy elhagyott helyre, hogy megölje. A legfiatalabb áldozat 12, a legidősebb 21 éves volt. A gyilkosságsorozat 2003 júniusában ért véget a belgiumi Namur közelében, amikor egy kongói lánynak sikerült elmenekülnie, később pedig felismerte azt a furgont, amelynek hátuljában összekötözve feküdt. A belga hatóságok Oliviert 2005-ben, Fourniret-t pedig 2006-ban adták ki Franciaországnak.

A 2004 júniusában megkezdődött kihallgatások során Monique Olivier 11 gyilkosságot tulajdonított a férfinak, aki maga nyolcat ismert be. A mostani perben csak hét ügyről tárgyalnak. A most 17 éves kongói lány is hajlandó tanúskodni, de csak zárt ajtók mögött. Rajta kívül tanúnak szólítják az áldozatok mintegy 30 hozzátartozóját, valamint Fourniret támadásainak két további túlélőjét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?