Leesett a vérnyomása egy erotikus novellától, az írónőt két évre becsukták

Kairó |

<p>Szexuális tartalmú műve miatt két év szabadságvesztésre ítéltek Egyiptomban egy írót, akit eredetileg egyik olvasója jelentett fel arra hivatkozva, hogy a szöveget olvasva súlyosan megbetegedett.</p>

Ahmed Nádzsit egy hónapja első fokon felmentették, de az ügyészség a közerkölcs megsértésére hivatkozva fellebbezett, a fellebbviteli bíróság pedig a maximális büntetést szabta ki rá. A vádirat szerint az író "tollát és elméjét arra használta, hogy a szabadszerelmet hirdetve rontsa a közerkölcsöt".

Nádzsi Az élet használata című könyvéből az ország legfontosabb irodalmi magazinja, az Ahbár al-Adab még 2014 augusztusában közölt egy részletet. A feljelentő azt állította, hogy a szöveg elolvasása miatt szívritmuszavara támadt és hirtelen leesett a vérnyomása. A szombati ülést vezető bíró a magazin főszerkesztőjét 10 ezer egyiptomi font (körülbelül 350 ezer forint) pénzbírságra büntette.

Az ítélet ellen mindkét érintett fellebbezhet.

Nádzsi korábban úgy nyilatkozott, hogy az ügyészség a novellában leírt szexuális jelenetet nem fikcióként, hanem a saját élményeinek leírásaként kezelte. "Ahelyett, hogy prózaként tekintenének rá, úgy kezelik, mint egy első szám első személyben megírt újságcikket" - mondta.

Példaként említette, hogy mivel az egyik figurája a történet folyamán hasist fogyaszt, őt magát is

Nádzsi szerint annak ellenére fogták perbe, hogy a hatóságok engedélyezték az eredetileg Bejrútban kiadott könyv egyiptomi terjesztését.

A börtönbüntetésre reagálva egyiptomi művészek "égesd el az alkotásodat" címszóval kampányt indítottak el a Facebook közösségi portálon Nádzsi melletti szolidaritásuk jeléül, amelyben arra szólítják fel kollégáikat, hogy a legfelsőbb bíróság épülete előtt összegyűlve égessék el műveiket. 

Vasárnap egy neves rovatvezető az al-Makál című napilap címoldalán példátlan támadást intézett Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnök ellen. "Az Ön állama egy teokrácia Elnök úr, annak ellenére, hogy állandóan egy modern, polgári államról beszél. Az Ön államának hivatalai utálják az értelmiséget, a gondolatokat és a kreativitást, és csak a képmutatókat, a támogatás és a hízelgés verseinek szerzőit szeretik, csakúgy, mint ahogy az elődje (az iszlamista Mohamed Murszi) idején volt" - írta Ibráhím Ísza.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?