Nagyokhoz és erősekhez tartozni oly jó. Meg a legtöbb tyúkja is a legerősebb kakasnak van. Aminthogy számtalan barátjuk van gazdag és befolyásos embereknek is. (Amíg gazdagok és befolyásosak). Ez valahogy benne van az emberi természetben, mintegy kiirthatatlanul.
Látjátok? Feleim?
Hát ezért lett Liszt szlovák. Kis nemzetek mindig is meglehetős üldözésimánia-potenciállal rendelkeznek, minél kisebbek, annál nagyobbal. Jólesik kideríteni, hogy nevezetes személyiségek, kiknek géniusza előtt ország-világ térdre hull, tulajdonképpen a mieink. A kis nemzet áll a sarokban, mint a gethes, neurotikus kisgyerek az óvodában, és mindenáron bizonyítani akar. Hogy a nagyok befogadják. Hogy játsszanak vele. Vagy legalább vegyék észre. (A szerencsétlen ekkor még nem tudja, hogy egyedül lenni nem is olyan rossz).
Hát ezért van annyi magyar Nobel-díjas. Mármint, ha fensőbbséges ősmagyar szemmel vizsgáljuk a dolgot. Ugyanis, ha e lényegesen torzító szemüveget hajlandóak vagyunk letenni, mindjárt láthatóvá válik, hogy a sémi származásúak százalékaránya kábé annyi, mint kobakos gyümölcsben – pl. dinnyében – a vízé. Ami persze nem baj. A baj az, hogy miközben káprázatos kiállítású Magyar Nobel-díjasok könyv kerül kiadásra, egyidejűleg prominens politikus szájából hallik prosztó viccelődés a gázkamrába küldöttek kárára. S ehhez új-fasiszta, új-horthysta, új-szálasista gyülevészkedések szolgáltatnak kemény hátteret. Nem is a tömegről van itt szó – a tömeg úgyis mindig gyűlöl valamit. Hanem, hát... az ország vezetőiről, vagy ki a túróról...
Fönt említettek osztályokkal primitívebb tálalása az a röplap volt, amelyet sokan megkaptak az ún. bársonyos ún. forradalom után. Végre megtudtuk, hogy a paradicsomban szlovákul beszéltek. Persze irodalmiul és nem rusznyákul, mert ez esetben az Úr emígyen szólhatott volna a vétkező emberpárhoz: – Idzte hett.
Nem is igen sokkal ezután eme röplapszerű képződmény magyar mutánsa is kezembe került, amelyből nagy csodálkozásomra egyértelműen kiderült: a paradicsomban bezony magyarul beszélgettek. Talán ómagyarul. Ez esetben az Úr elbocsátó szép üzenete ekképpen is hangozhatott volna: – Latiatuc, feleim, mit cinaltatuc...
Hát ezért volt a mai modern szlovák állam jogelődje a dicsőséges Nagy-morva Birodalom. Ugyanakkor – ugyanezért – lettek nagy hirtelenjében vérrokonaink az ugyancsak dicsőséges pályát befutott hunok. Meg a szkíták, természetesen. Meg a sumérok. Meg egyáltalán mindenki, aki számít, még abból a rózsaszínű múltból, mikor is Magyarország partjait minimum három tenger mosta, de lehet, hogy öt, beleértve a Sárga-tengert is. Sőt. Ugyanez okból csakis a szintúgy dicsőséges dákok lehettek a mai románok ősei. Legfeljebb még a franciák, akarnak-nem akarnak.
Vigyázni kéne ezekkel a múlt homályába vesző eredeztetésekkel. Mert ha eléggé visszamegyünk az időben, minden nemzet genetikai állománya a negroid vonal felé tendál. Ebben a filozofikusan játékos értelemben Éva, minden nemzet ősanyja néger volt. (Felesleges felháborodnod, kopaszra borotvált fejű fradidrukker pajtásom. A tiéd is.) Vigyáznunk kéne hát az ilyen görcsös kényszereredeztetésekkel. A gazdagrokon-kereséssel. Meg a „Nagy és dicső faj leszármazottai vagyunk”-kal. A nemzethalál víziója nagyon is reális. Csak, persze, nem kizárólag a magyar nemzetre vonatkoztatva. A kis népek éppen eltűnőben vannak a világ színes színpadáról. Nyugi, nem lesz fájdalmas: lehull a nevünkről az ékezet, a mekcseny, a román lágyítójel, amint az már minden számítógépes programban bevett és mindennapos gyakorlat. Azt a hátralevő kis időt meg valahogy békességesebben is eltölthetnénk egymással.
Nem délibábos őskereséssel. Nem dörgölőzéssel.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.