Vasárnap ért véget a Diákhálózat által szervezett nyári tábor, melyet ezúttal Krasznahorkaváralján szerveztek meg. A rendezvényre ellátogatott az Új Szó főszerkesztője, Molnár Norbert is, akivel a szlovákiai magyar újságírásról Pastorek Katalin, a DH belügyekért felelős alelnöke beszélgetett.
Lapunknak fontosak a fiatalok
„Az idei táborban 130 diák volt, külön öröm számunkra, hogy nemcsak az egyetemisták körében van az ilyen jellegű szakmai előadásokra és bulira igény, hanem egyre több középiskolás is részt vesz a rendezvényeinken. Ez azt mutatja, nem lesz gond az utánpótlással” – mondta Korcsmáros Zoltán.
A tábor egész ideje alatt naponta működött a táborrádió, filmvetítések, kézműves foglalkozások, szakmai előadások voltak, emellett a résztvevők megtekinthették a környék nevezetességeit, túrázhattak a környező hegyekben. A szerdai tábormegnyitó után Zsapka Attila és Gál Tamás verses összeállítását hallgathatták meg a fiatalok, ezt követően színpadra lépett a magyarországi Alem Da Lemda rockzenekar. Csütörtökön Vörös Zoltán bűvész mutatta be trükkjeit, majd a magyar Szóda Zenekar és a szlovákiai Expired Passport adott koncertet. Délután Hodossy Gyula író és kiadóigazgató beszélgetett a fiatalokkal az irodalomról. Késő este az Anti Peti rockegyüttes lépett fel, melyet táncverseny és nosztalgiabuli követett. A tábori konyhában minden este finom és olcsó vacsorát főztek, egyik este gulyást, majd kolbászos lecsót, paprikás krumplit falatozhattak a jelenlévők. A fiatalokból összeállt szakácsgárda gondolt a nagyétkűekre is, hiszen egy adag étel ára 20 korona volt, de ha már kettőt vettek, akkor azért csak 30 koronát fizettek az éhesebbek.
„Péntek reggel autentikus parasztos napot szerveztünk, amely iránt szintén nagy volt az érdeklődés, de érthető is, hiszen volt disznótor, kenyérsütés” – mondta Pastorek Katalin szervező. Délután Molnár Norbert, az Új Szó főszerkesztője is ellátogatott a táborba, az újságírásról és a lapkiadásról beszélgetett a fiatalokkal. „Lapunk nyitott a fiatalok felé, és azt szeretnénk, ha az egyetemisták is találnának benne hasznos és érdekes olvasnivalót” – mondta a főszerkesztő. Péntek este a Waterfall lépett színpadra, majd újra nosztalgiabuli volt.
Ahogy azt a szervezőktől megtudtuk, hétvégén még sok vendég érkezett a táborba, mert voltak olyanok, akik csak szombaton és vasárnap értek rá. Egész nap műveltségi vetélkedők zajlottak, majd a táborozók felmásztak a krasznahorkai várba, este pedig a ZBK együttes megzenésített verseket adott elő, majd a magyarországi Schmidt Vera adott fergeteges koncertet. A zárónapon, vasárnap a Pátria táncegyüttes népzenés-táncos összeállítást adott elő, majd a magyar Malacka és a Tahó lépett színpadra. A tábort búcsúzkodós nosztalgiabuli zárta Dj Ekivel.
„Nagyon örülünk, hogy ennyien eljöttek. Úgy érzem, nagyon jól sikerült az idei tábor, kitűnő volt a hangulat, színvonalas előadások voltak, a fellépő zenekarok fergeteges bulit csináltak” – mondta végezetül Pastorek Katalin. (he)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.