Kutatók egy csoportja megkérdőjelezi az orosz vakcina klinikai vizsgálatainak eredményeit

koronavírus-vakcina

A Covid-19 elleni orosz vakcina, a Szputnyik V klinikai vizsgálatainak korai eredményeivel kapcsolatos kétségeinek adott hangot kutatók egy csoportja a The Lancet című orvosi folyóiratnak hétfőn elküldött hivatalos levélben – számolt be a Reuters hírügynökségnek a dokumentum egyik szerzője.

A philadelphiai Temple Egyetem docense, Enrico Bucci szerint a hivatalos levelet – amelynek tartalmát a Reuters nem látta – öt országból, döntően Olaszországból, valamint Svédországból, Nagy-Britanniából, az Egyesült Államokból és Japánból származó 15 kutató, egyebek között virológiai és immunológiai szakemberek írták alá.

Néhány nappal korábban kutatók egy nagyobb csoportja – beleértve a 15 tudóst is – nyílt levelében fordult a The Lancet főszerkesztőjéhez, miután a folyóirat leközölte a moszkvai Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet által kifejlesztett oltóanyag eddigi klinikai vizsgálatainak eredményeit.

A kutatók rámutattak, hogy „nagyon valószínűtlen” mintázatokat azonosítottak a tesztelések első és második szakaszának adataiban.

A Gamaleja Intézet egyelőre nem reagált a hétfőn elküldött hivatalos levéllel kapcsolatos megkeresésre.

Múlt héten azonban az intézet elutasította a nyílt levélben megfogalmazott kritikákat, mondván, hogy a publikált eredmények hitelesek, pontosak, és a The Lancet szakemberei is megvizsgálták őket.

Az Interfax orosz hírügynökség szerint a nyílt levél nyomán az intézet részletes levélben reagált a folyóirat főszerkesztőjének.

Oroszország a világ első Covid-19 elleni vakcinájának kifejlesztője. A Szputnyik V tesztelése első és második szakaszának eredményeit szeptember 4-én publikálta a The Lancet. A tanulmány szerint a beoltott emberekben mintegy másfészer annyi antitest alakul ki, mint azokban, akik átestek a Covid-19 betegségen.

A vakcina klinikai tesztelésének harmadik szakasza már megkezdődött.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?