Halálnál is rosszabb: a cím szerencsére korántsem érthető az alkotásra, melynek alcíme: Életrajzi jegyzetek az 1980-as évekből. Vonnegut, a lélektani regény egyik leghatalmasabb képviselője, 1991-ben adta ki ezt a könyvét, magyarul pedig csak 1995-ben jelent meg.
Kurt Vonnegut: Halálnál is rosszabb
Kurt Vonnegut valódi megszállott módjára forgatja a tollat, ami az arra érdemes olvasó legnagyobb örömére és derülésére szolgálhat. Az író, kihasználva, hogy életrajzi jegyzetekről van szó, szemérmetlenül kiéli önfeltárulkozási vágyát, és szinte mindenről ír, ami őt foglalkoztatja, mozgatja, elszomorítja, meg egyáltalán: érzelmeket vált ki belőle. Mindezt őszintén, és a tőle megszokott humorral teszi.
Az író gyakorlatilag abba a helyzetbe próbál minket belekényszeríteni, amelyben ő is éppen van, vagy az adott írás megírása, beszéd elmondása, akármi kitalálása közben volt. Azért kényszerítés jellegű a dolog, mert szinte minden mozzanatot megmagyaráz, jegyzetel, teljesen világossá teszi az adott helyzetet. Szórakoztatásról szó sincs. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem szórakoztatóak az írások, csak valami olyasmit jelent, hogy kicsit táncoljunk úgy, ahogy ő fütyül. Ja, és heherésszünk közben. Ezer örömmel, Mr. Vonnegut, ezer örömmel.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.