Kurnyikova visszavág

Miami Beach. Miután beperelték a szülei, a teniszsport korábban ünnepelt sztárja, Anna Kurnyikova is keresetet adott be a floridai bírósághoz a család Miami Beach-en lévő házával kapcsolatban.

Miami Beach. Miután beperelték a szülei, a teniszsport korábban ünnepelt sztárja, Anna Kurnyikova is keresetet adott be a floridai bírósághoz a család Miami Beach-en lévő házával kapcsolatban.

Az orosz játékos azt szeretné elérni, hogy édesapját és édesanyját töröljék az ingatlan tulajdonjogát bizonyító okiratról, hiszen, mint állítja: a négy évvel ezelőtti vásárláskor az utolsó centig ő fizette ki a villáért járó ötmillió dollárt. Ezen az összegen felül – szintén saját zsebből – további egymilliót költött a ház felújítására.

Szergej és Alla Kurnyikova korábban azért perelték be lányukat, mert szerintük „elfoglalta“ a tengerparti birtokot, annak ellenére, hogy a háznak papíron mindhárman tulajdonosai. A házaspár most abban reménykedik, hogy a bíróság részekre osztja az ingatlant, és Anna fizetni fog a nekik ítélt területért.

A huszonkét éves Anna Kurnyikova – aki pályafutása során egyetlen tornát sem nyert meg egyesben, de vonzó külsejének köszönhetően gyakran a lapok címoldalára került – sérülése miatt több mint egy éve nem szerepelt WTA-viadalon. (mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?