Közülünk valók: Génjeink nagy horgásza

<p>Szakterülete a humángenetika. Kádasi Lajos professzor munkássága főleg az emberi genom örökletes betegségekkel kapcsolatos molekuláris genetikai feltárására és elemzésére irányul.&nbsp;</p>

Ipolyviskről indult, a helybeli magyar alapiskolában tanult írni-olvasni. Ott, majd a fennállásának idén századik évfordulóját ünneplő ipolysági magyar gimnáziumban kezdte felfedezni a világot, amely távlatait a pozsonyi Comenius Egyetem Természettudományi Karán nyitotta meg előtte. 1975-ben humángenetikai specializációt szerzett, majd doktori fokozatot, s haladt felfelé a tudományos ranglétrán, míg idén a molekuláris biológia professzorává nevezték ki. Dolgozott a pozsonyi Egyetemi Kórház genetikai részlegén, jelenleg a Comenius Egyetem Természettudományi Karán a molekuláris biológia professzora, a Szlovák Tudományos Akadémia Molekuláris Fiziológiai és Genetikai Intézetében a genetikai laboratórium vezetője, a Szlovák Orvosgenetikai Társaság elnöke. Valamennyi tudományos és szakmai tisztségének hosszú a sora. 1985-ben alapító tagja volt annak a genetikai kutatócsoportnak, amely az akkori Csehszlovákiában elsőként alkalmazott DNS-elemzést a betegségek genetikai hátterének feltárására. Hazai és külföldi projektekben részt vett a Szlovákiában leggyakoribb monogénesen öröklődő betegségek DNS-analízisében; eddig mintegy 20 súlyos, hazánkban gyakori örökletes betegség elemzését végezték el. Mi az a humángenetika? Hol tart manapság? Milyenek a kilátások? Mennyire veszi komolyan az orvostudomány a genetika eredményeit? Mennyire veszélyes tudományág? Hogyan lesz valakiből genetikus? Milyen volt az ipolyviski gyerekkor? Ezekre a kérdésekre is mind választ kapnak, ha az aktuális Vasárnapban elolvassák Urbán Klára interjúját.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?