Közös magángaléria

Évente egyszer, általában nyárelőn, a Katedra folyóirat kiadója, szűkebb belső és külső munkatársi köre – amelybe e sorok írója is beletartozik, s ilyeténképpen közvetve-közvetlenül köze van ahhoz, amiről az alábbi sorok szólnak – kivonul a muzslai szőlőhegyre, úgymond kihelyezett szerkesztőségi ülésre. Borház előtt mintegy előszobaként emelkedő lugas alatt, festői környezetben, baráti hangulatban, bográcsgulyás illatában vitatjuk meg, hogy az éppen véget ért tanévben mit és hogyan sikerült letenni az asztalra a szlovákiai magyar pedagógusok és szülők havilapjában, mint ahogy azt is, mit nem. És természetesen terítékre kerülnek a jövőt célzó elképzelések, körvonalazódnak lehetséges újítások, formai és tartalmi változtatások. A szabad levegőn, a szellőjárásban, a szőlőlevelek között be-besurranó napsugarak játékában frissen dolgozik az agy, ötlet szüli az ötletet.

Néhány esztendővel ezelőtt egy ilyen találkozón fogant meg a gondolat, mi lenne, ha a Katedra borítójának belső színes oldalán Magángaléria címmel indulna új rovat, ahol egy-másfél flekkben szlovákiai magyar írók, költők, újságírók, művészettörténészek mondanák el véleményüket kedvenc képzőművészeti alkotásukról, amolyan „miért szép?” alapon. Nos, a gondolatból hamarosan valóság lett, a Katedra egyik legnépszerűbb rovata esztendőkön keresztül, ahol a szöveg mellett természetesen megjelent a szerző által kiválasztott mű, általában festmény, de szerepelt írás szoborról, installációról, fényképről is. Melyek, befejeződvén a sorozat, hamarosan könyv alakban is napvilágot láttak, megőrizvén a rovat címét, s az izgalmas esztétikai kalandozáshoz méltó kivitelezésben. Stílusosan szólva, a paletta sokszínű, ahány műalkotás – egyébiránt összesen negyvenhat, s természetesen ugyanennyi a szerzők, azaz a tárlatvezetők száma is –, annyiféle elemző megközelítés, melyek, közérthető nyelven előadva, mind-mind a felfedezés élményt adó erejével hatnak alighanem még a képzőművészet világában jártasak számára is. ĺzelítőül néhány alkotó és munkája: Vincent van Gogh: Az auvers-i templom, Michelangelo: Mózes, Pierre-Auguste Renoir: Az evezősök ebédje, V. G. Perov: F. M. Dosztojevszkij portréja, James Archer: Arthur halála, Caspar David Friedrich: Vándor a ködtenger felett, Gulácsy Lajos: A varázsló kertje, Salvador Dalí: Szellemarc és gyümölcskehely a tengerparton, Marc Chagall: Őkörülötte, Hieronymus Bosch: Gyönyörök kertje. És akik róluk írnak: Bereck József, Csáky Pál, Hajtman Béla, Mizser Attila, Nagy Attila, Németh Zoltán, N. Tóth Anikó, Pénzes Tímea, Rácz Vince, Tőzsér Árpád. A szlovákiai magyar képzőművészek közül Dolán György, Dúdor István, Szabó Gyula, Szabó Ottó egy-egy és Németh Ilona két alkotását találjuk meg ebben az egyedi Magángalériában. Természetesen, mint fennebb jeleztem, a művek listája és a remek tárlatvezetők névsora ennél jóval hosszabb.

Erről és másról meggyőződhetnek mindazok, akik belépnek a szóban forgó galériába, mely az elmúlt évben nyílt meg, pontosabban látott napvilágot. És amelyről én, lám, csak most adok hírt. Mentségemül szolgáljon: egy galéria mindig látogatható, még ha magán is, ha pedig könyv formáját ölti, akkor meg igazán. (Magángaléria, Lilium Aurum 2004)