Középkori eleink étkei

A 21. század emberének táplálkozása talán nincs olyan egészséges, mint régebben volt, nem beszélve a középkor táplálkozási szokásairól. Ismerték például az uzsonnát, mely ma is nagyon áldásos volna, helyettesíthetné a késői bőséges vacsorákat.

A középkori ember táplálkozásáról igencsak csekély írásos emlékkel rendelkezünk, ezért fontos a régészeti leletekből napvilágra került állatcsontok, valamint különféle növényi magvak vizsgálata.

HÚSFOGYASZTÁS

Ezek szerint a középkori falvakban volt mindenféle háziállat, és azokat a jobbágyok alkalomszerűen vágták le. Olykor-olykor némi apró vad is került (pl. mezei nyúl). A váraknál a kifejlett szarvasmarhákéi, valamint sertésekéi mellett a nagyvadak csontjai is gyakoriak, ez a nemesség vadászati előjogával magyarázható. A középkori mészáros mesterek nem csontozták ki a húsokat, hanem az állatból kikanyarítottak egyes részeket, és egyben adták el. Ezeket utóbb már az egyes háztartásokban darabolták tovább.

A tatárjárást követően a nyugati nyelvterületről betelepülő ún. hospesek (vendégek) inkább már a sertéshús fogyasztását kezdték terjeszteni, a korábban jellemző juhhús rovására. A marhahús fogyasztása viszont szinte az egész középkor folyamán megmaradt.

A VIII. század első felében III. Gergely pápa megtiltotta a lóhús fogyasztását. A Képes Krónika elmarasztalóan jegyzi meg, hogy az 1046. évi pogánylázadás alkalmával Vata hívei „lóhúst ettek, és gonosz dolgokat cselekedtek”. A korabeli csontleletek tanúsága szerint a kunok még a XVI. században is hódoltak ennek a tiltott szokásnak.

A szárnyas jószágok közül a házityúk és lúd mellett viszonylag kevés madárcsont került elő a középkorból való ásatásokon. A varjúfélék néhány faját (szajkó, holló) lehet, hogy csak kedvtelésből tartották, bár néprajzi példákból ismerjük a varjúlevest és a varjas rántottát. A darut – hasonlóan a rómaiakhoz meg is ehették, de közismert dísz-, sőt házőrző madár volt. A közelgő idegeneket jellegzetes hangjával jelezte.

halfogyasztással kapcsolatban már a XIII. század elejétől oklevelek emlegetik az elrekesztő halászatot szolgáló ún. szégyéket. Az 1288. évi esztergomi vámnapló a csuka, a kecsege és a mára már kipusztult viza mellett más halfajokat is felsorol. A kolostorok is élen jártak a halgazdaságok fejlesztésében. A halak régészeti előkerülése csontjaik rossz megtartása és kis mérete miatt ritkaság. Érdekes megemlíteni, hogy mivel a hód szintén vízi állat, húsa is engedélyezett böjti eledel volt.

GABONAFÉLÉK

A X–XI. századi termesztett gabonafélék közül a csupasz búza, a hatsoros árpa, a rozs, valamint gyümölcsleletek kerültek a felszínre bőséggel. Az Árpád-korban igen elterjedt volt az ún. „abajdoc”, vagyis a búza, valamint a rozs együttes vetése. Ennek az volt a célja – mivel a két gabona közül a búza érzékenyebb –, hogy ha kifogyott volna, a rozs még mindig megmaradt. A hüvelyesek közül a középkori lelőhelyekről viszonylag sok lencse és borsó került elő. A gyümölcsök közül főleg almát, körtét és barackot fogyasztottak. A gyümölcs- és szőlőkultúra a hospesek, valamint a szerzetesek révén tovább gazdagodott, és a XIV. századra már tájfajták is megjelentek. A besztercei szilva európai hírűvé vált, meghonosodott a magyar kajszi- és őszibarack. A vörösbor Magyarországon csak Mátyás király idejében, a bosnyákok betelepülésével terjedt el. Korábban kizárólag fehérbor került az asztalra. A középkori ember társadalmi rétegétől függetlenül legalább kétszer étkezett: délelőtt az ún. „prandium”-ra, este a „cena”-ra került sor. Ahogy már említettük, ismerték az uzsonnát is.

A városi polgárok és köznemesek vasárnaptól csütörtökig húst fogyasztottak. Ez általában marhahús volt, csirke és nyúl ritkábban fordult elő. A húsos fogásokhoz fekete vagy pedig fehér kenyeret ettek. Betartották a böjtöket, olyankor főleg halat (kecsegét, harcsát, esetleg rákot) fogyasztottak, továbbá a böjti napok eledele volt a hagyma, a káposzta, a borsó, a lencse, valamint a tojás. Sokkal változatosabban étkeztek az arisztokraták: az apró- és nagyvadak mellett sokszor fogyasztottak baromfit, valamint tojást. Egy korabeli villásreggelihez általában a következő alapanyagokat használták: marhahús, borjú-, juh-, disznóhús, nyúl, fogoly, szalonna, vaj, sajt.

A KÖZÉPKOR FŰSZEREI

ĺzesítésül kedvelték a fahéjat, valamint a borsot, a szegfűszeget, a gyömbért, a sáfrányt, a sót is alkalmazták. Mézzel édesítettek .

A jobbágyokról ilyen részletes leírás nem maradt. Valószínű, hogy az általuk elfogyasztott táplálék mennyisége tért el a felsőbb társadalmi rétegekétől.

Az étkezésekhez a legfontosabb ital a bor volt.