Pozsony/Budapest. Ivan Gašparovič szlovák köztársasági elnök részvéttáviratot küldött az osztrák parlament elnökségének. „Ausztria Thomas Klestillel jelentős államférfiút és diplomatát vesztett, aki határozott nyomokat hagyott az ország történelmében, hiszen megpróbálta megnövelni Ausztria nemzetközi súlyát.
Közép-Európa gyászol
Rudolf Schuster leköszönt köztársasági elnök reakciójában azt mondta: Szlovákia egy jelentős támogatót és egy barátot veszített. Szerinte Klestil rengeteget tett Európáért és a kétoldalú kapcsolatokért. „Úgy gondolom, hogy Európa és a világ egy nagy államférfit vesztett. Olyan személyiség volt, aki sokat segített Szlovákiának, mindig megvédte Szlovákiát, ha szükség volt rá” – fogalmazott Schuster. „Személyesen nemcsak jó barátomat vesztettem el, hanem a példaképemet is” – tette hozzá.
„Szomorú hír az európai politikai élet egyik meghatározó személyiségének elvesztéséről. Engedjék meg, hogy őszinte részvétemet fejezzem ki az egész osztrák népnek” – írta az osztrák parlament elnökének írott táviratában Pavol Hrušovský szlovák házelnök.
Mádl Ferenc is táviratban fejezte ki részvétét Wolfgang Schüssel osztrák kancellárnak. A magyar köztársasági elnök és felesége, Mádl Dalma az elhunyt osztrák államfő özvegyének is részvéttáviratot küldött. „Klestil elnök úr személyében nagyformátumú politikust és államférfit veszített Ausztria, de egyben az egész világ is. Tevékenységének köszönhetően Ausztria elismertsége tovább nőtt, s személyesen is hozzájárult az ország aktív szerepvállalásához a régiónkban, többek között a közép-európai államfők rendszeres találkozójának kezdeményezése révén” – olvasható Mádl Ferenc táviratában.
Medgyessy Péter magyar miniszterelnök Schüssel kancellárnak küldött táviratában azt írta: „Klestil elnök úr Magyarország európai integrációs törekvéseinek őszinte barátja és kitartó támogatója volt mindig. Halálával egy nagyszerű államfőt, hazaszerető osztrákot és a közös Európában hívő és azért tenni akaró közép-európait veszítettünk el mindannyian. Tragikus, hogy a sors nem tette lehetővé, hogy az államfő kiemelkedő érdemeihez méltón zárhassa le hosszú és eredményes elnöki mandátumát” – írta a magyar kormányfő.
Romano Prodi, az Európai Bizottság leköszönő elnöke szerint is európai formátumú politikus távozott az élők köréből.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.