Koronavírus elleni antitestekkel született egy csecsemő

baba

Koronavírus elleni antitestekkel született egy csecsemő Florida déli részén mindössze hetekkel azt követően, hogy anyját beoltották – közölte a dpa német hírügynökség amerikai orvosokra hivatkozva csütörtökön.

A doktorok szerint a kislány az első csecsemők között lehet, akik hála a vakcináknak valamilyen fokú védettséggel rendelkeznek a vírussal szemben.

A csecsemő anyja egészségügyi dolgozó, aki tavaly december végén kapta meg a Moderna védőoltását, és lányát három héttel később hozta világra.

Az antitesteket a köldökzsinórból vett vér rutinvizsgálatakor mutatták ki. Az orvosok ugyanakkor nem tudtak választ adni arra, hogy az antitestek meddig maradnak meg a csecsemő vérében, valamint teljes védettséget biztosítanak-e a vírussal szemben.

Az Egyesült Államokban egyelőre nincsenek olyan oltóanyagok, melyek használatát engedélyezték volna a 16 évnél fiatalabbak számára.

Christopher Golden, a baltimore-i Johns Hopkins kórház újszülöttosztályának igazgatója bátorítónak nevezte az értesülést, ugyanakkor óvatosságra intette a szülőket még akkor is, ha nemrég immunizálták őket. Azt mondta, nem szabad abból a feltételezésből kiindulni, hogy az antitestekkel rendelkező csecsemők védettek. Hozzátette, hogy még sok a kérdés, így például megvédik-e az antitestek a csecsemőt a betegségtől, milyen mennyiségű antitestet ad át az anya szervezete, és meddig tart a védettség.

A koronavírus okozta betegségből felépülő terhes nőkön elvégzett vizsgálatok azt mutatták ki, hogy az anya szervezete átad antitesteket a csecsemőének, de a vártnál kisebb mennyiségben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?