Klónozott versenyló

Róma. Augusztusra várják annak a klónozott csikónak a megszületését, amely „egy bajnok versenyló pontos genetikai másolata” – jelentette be Cesare Galli olasz genetikus.

Róma. Augusztusra várják annak a klónozott csikónak a megszületését, amely „egy bajnok versenyló pontos genetikai másolata” – jelentette be Cesare Galli olasz genetikus. „A klónozott kiscsikó ezúttal kereskedelmi célból jön világra” – közölte Galli professzor az olaszországi Abano Termében rendezett tudományos konferencián. A kutató az anyaállatról csak anynyit volt hajlandó elárulni, hogy egy bajnok versenylóról van szó. Az olasz sajtó értesülései szerint az állat arab telivér, és Franciaországból származik.

Cesare Galli professzor és kutatócsoportja a cremonai Lazzaro Spallazani Olasz Kísérleti Intézetben tavaly már világra segített egy kancacsikót. Akkor a Prometea nevű csikó klónozásához egy felnőtt kanca bőrsejtjét használták, amelyet egy kiüresített – saját genetikai állományától megfosztott – petesejttel egyesítettek. Az embriót aztán visszaültették a Haflinger fajtájú kanca méhébe, amely ennek eredményeképpen saját klónját szülte meg. Prometea, a világ első klónozott csikója 327 korábbi, kudarcba fulladt kísérlet után jött a világra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?