Klónozás őssejtkinyerés céljaira

Harminc emberi embriót hoztak létre február közepén dél-koreai és amerikai kutatók, kifejezetten gyógyászati céllal, őssejt kinyerése céljából a szöuli egyetemen, hozta nyilvánosságra a Science című amerikai tudományos folyóirat.

A korábbi hírektől eltérően az újdonság az embriók nagy száma és fejlettsége, egyébként máshol is klónoztak már fejlődésre alkalmas embriót. Eddig egyetlen kutató csoport sem volt képes létrehozni egyszerre ilyen mennyiségű, korai osztódási periódusban is ilyen fejlett embriót, amelyek a továbbiakban gyakorlatilag az emberi szervezetben fellelhető bármilyen szövetté képesek továbbfejlődni, és utat nyithatnak az őssejtek szélesebb körű tudományos felhasználása felé – állapította meg a Science Express című tudományos szaklap internetes oldala.

A most létrehozott képződményekhez hasonlóan fejlett emberi klónokat ez idáig nem hoztak létre – mondta saját munkájáról Wu Szuk Hwang professzor, a szöuli egyetem kutató csoportjának vezetője.

A kísérletek során dél-koreai nők petesejtjéből eltávolították a sejtmagot, és beültették ugyanannak a donornak egy nem reproduktív (szomatikus) sejtjéből származó, sejtmagjától előzőleg megfosztott sejtburkába. Az így keletkezett új petesejteket kémiai úton osztódásra serkentették, mintha természetes módon termékenyültek volna meg. Mivel a reproduktív sejtek és a szomatikus sejtek ugyanattól a donortól származnak, a donor és a klón 100 százalékig megegyezik. ĺgy a gyógyítás céljára, azaz átültetésre és beültetésre használandó őssejtek feltehetően nem váltanak ki immunreakciót a befogadónál.

A létrejövő embriók osztódását az úgynevezett blasztocita állapotban – akkor, amikor az elérte a körülbelül 100 sejtből álló képződményt – leállították, ebben a stádiumban lehet a klónozott szövetképződményből őssejteket kinyerni. A kutató csoportnak sikerült a blasztocitákból a legkülönbözőbb – szem-, izom-, csont- és izületi – szövetek képzésére alkalmas sejteket nyerniük.

Donald Kennedy, a Science főszerkesztője utalt rá, hogy az embrionális őssejtek tudományos haszna óriási, de a kutatóknak számos nehézséget kell még leküzdeniük addig, amíg ténylegesen felhasználhatóak lesznek szervátültetési műtéteknél.

Őssejtek az emberi test minden részén találhatóak, ám felkutatásuk és kinyerésük nehézségekbe ütközik, felnőtt őssejtekkel nehezebb is dolgozni. A genetikusok véleménye szerint a gyógyító munka szem

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?