Kiszavazás már ma!

Pozsony. Teljes a kiválasztottak létszáma, szombaton az utolsó, 14. játékos mögött is bezárult a villa kapuja. A nézői szavazatok alapján a 22 éves Alexandra Orviská kapott lehetőséget arra, hogy megküzdjön a mesés nyereményért.

Pozsony. Teljes a kiválasztottak létszáma, szombaton az utolsó, 14. játékos mögött is bezárult a villa kapuja. A nézői szavazatok alapján a 22 éves Alexandra Orviská kapott lehetőséget arra, hogy megküzdjön a mesés nyereményért. A mosolygós, mindig jókedvű Alexandra szeret utazni, szívesen tanul nyelveket és a száguldás is kedvenc szórakozásai közé tartozik. Elmondása szerint amilyen gyorsan vezet, olyan dinamikusan igyekszik élni is. Meglátjuk, mennyire sikerül beilleszkednie a villa többi lakója közé. Ahogy növekszik a versenyzők létszáma, úgy nő a feszültség a villában. Egyre több a vita és nézeteltérés, már nem olyan idillikusak a kapcsolatok, mint az első napokban. Érdekes lesz figyelni, vajon az eleinte kialakult párosok végig kitartanak-e egymás mellett, vagy ellenségekké válnak. A játékosok talán most kezdik csak tudatosítani igazán, hogy vége a gondtalan „nyaralásnak” és kezdődik a harc. Már ma meg kell jelölniük azt a személyt, akit nem akarnak többé a villában látni. Az utolsóként bekerült Alexandra most még nyugodtan alhat, neki a karjára kötött lila kendő biztosít védelmet. (dem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?