Kínzásra hivatkozva perel a tömeggyilkos Breivik

Oslo/Budapest |

<div>Beperelte Norvégiát a 2011 nyarán hetvenhét embert lemészároló Anders Behring Breivik, egyebek közt embertelen bánásmódra és kínzásra hivatkozva. A norvég hatóságok úgy döntöttek, engedélyezik az eljárás továbbvitelét - írta a Deutsche Welle német rádió internetes felületén.&nbsp;</div><div>&nbsp;</div>

Breivik szerint a skandináv ország megsértette az emberi jogok európai egyezményének a kínzást és az embertelen vagy megalázó bánásmódot tiltó harmadik, valamint az elítéltnek a családhoz, a magánélethez és a személyes kapcsolatokhoz való jogának tiszteletben tartását szavatoló nyolcadik cikkelyét.  A szélsőségesen jobboldali, mindenekelőtt iszlámellenes nézeteket valló Breivik büntetése megkezdése óta elszigeteltségben él, ez perindításának fő oka. Oystein Storrvik, a tömeggyilkos ügyvédje közölte, az eljárás célja az, hogy védence több emberrel tudjon érintkezni, kevésbé legyen elszigetelve a világtól. Hozzátette, Breivik legutóbb az édesanyjával találkozott, ezen kívül csak a fegyház munkatársaival tud kapcsolatot teremteni.  Breivikkel kapcsolatban hatalmas felháborodást keltette az, hogy nyáron felvették az Oslói Egyetem politikatudományi szakára. Az egyetem rektora közölte, az elítélt megfelelt a követelményeknek, ezért nyert felvételt. Hozzátette, hogy tanulmányait kizárólag a cellájában fogja folytatni, a kommunikáció közte és az egyetem között egy kapcsolattartón keresztül zajlik majd, és tankönyvekkel ellátják, de az internethez nem fog hozzáférni.  Anders Behring Breiviket huszonegy évi szabadságveszésre ítélték, mert 2011 nyarán autóba rejtett pokolgépet robbantott Oslóban a norvég kormány székházánál, majd Utoya szigetén gépkarabéllyal válogatás nélkül lemészárolt fiatalokat a Norvég Munkáspárt ifjúsági tagozatának táborában. Összesen hetvenhét embert ölt meg, köztük sok tizenévest.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?