Kinek nincs félnivalója, ne féljen

Szlovákia új elemet vet be a korrupció elleni harcban, mégpedig az agent provocateurt. Leegyszerűsítve ez azt jelenti, hogy egy bűnözésre hajlamos egyénből egy rendőrségi megbízott kihozza valódi énjét, vagyis kamu ügyekkel kiprovokálja. A módszer állítólag működik, ám sokak szerint könnyen vissza lehet élni az intézménnyel.

Főleg az ellenzéki politikusok vélik úgy, hogy könnyen kihasználhatják ellenük az ügynököt. Daniel Lipšic igazságügyi miniszter szerint azonban akinek nincs félnivalója, az ne féljen. Akinek nincs vaj a fején, azt nem tudják kiprovokálni sem, aki nem fogad el csúszópénzt, az nem fog elfogadni az ágenstől sem, aki nem lobbizik törvényellenesen, az ezután sem fog, érvel a minisztérium.

Az agent provocateurt minden szinten be lehet vetni, a legnehezebb azonban a politikusok esetében lesz, vélik a korrupcióelleni harc szakemberei. Már csak azért is, mert a politikusok zárt kört alkotnak. „Az ágens törvényszerűen működhetne a parlamentben, ám probléma, hogy az igazságszolgáltatáshoz hasonlóan ez is egy zárt kör” – mondja Jozef Majchrák elemző. Szerinte a politikusok túl régen ismerik egymást, bíznak egymásban, ezért nehezen elképzelhető, hogy egy idegen emberrel tárgyaljanak kényes ügyekről. Majchrák szerint azonban az elképzelhető, hogy a képviselők közül kerül ki az egyik ilyen provokatőr, bár ennek a képviselőnek számolnia kell a politikai és az etikai következményekkel, mondta a Pravda napilapnak.

Az ellenzékiek szerint a kormány bűnözőnek nézi a képviselőket. – Azt csinál majd az ügynök a képviselőkkel, amit akar – mondta Vladimír Mečiar. Pavol Hrušovský házelnök szerint azonban mindegyik képviselő nyakára ügynököt kellene küldeni, s ha a honatya enged a kísértésnek, nincs mit keresnie a politikában. Bugár Béla sajátosan fejezte ki magát: „Csak próbálkozzon. Garantálom, hogy megtanul repülni a másodikról.”

A Büntetőtörvénykönyv módosítása után a rendőrség által már négy éve bevetett ágens már lépéseket is kezdeményezhet. Hogy ne lehessen visszaélni az intézménnyel, a rendőrség csak akkor kezdeményezheti az ügynök bevetését, ha tudomása van arról, hogy egy képviselő hajlamos a korrupcióra. A provokátor bevetését a bírónak kell jóváhagynia, s az ügyésznek kezdeményeznie. Eddig az ágens senkit sem vehetett rá bűncselekmény elkövetésére, ám mostantól a közszereplők esetében felbujtó tevékenységet is folytathat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?