KINEK NEM KELL ELSZÁMOLÁST KÉSZĺTENIE

Alkalmazottak
– azoknak az alkalmazottaknak, akiknek bruttó bére egy hónapban sem lépte át a 47 475 koronát, vagyis a kivetési alap felső határát, egy napig sem volt egyéni vállalkozó, és nem volt bevétele a szerzői törvény alapján sem
– ugyanakkor nem voltak egy napig sem egyéni vállalkozók, és n

Alkalmazottak

– azoknak az alkalmazottaknak, akiknek bruttó bére egy hónapban sem lépte át a 47 475 koronát, vagyis a kivetési alap felső határát, egy napig sem volt egyéni vállalkozó, és nem volt bevétele a szerzői törvény alapján sem

– ugyanakkor nem voltak egy napig sem egyéni vállalkozók, és nem volt bevételük a szerzői törvény alapján sem – kivételt képez a megbízási szerződés alapján végzett munkáért kapott jövedelem, melyet nem kell beszámítani az elszámolásba

– a több munkaadótól kapott bért nem kell összeadni, vagyis nem kell elszámolást készíteni akkor sem, ha az egyik munkaadótól 30 ezer koronát és ugyanabban a hónapban a másik munkaadótól további 20 ezer koronát kaptak (ebben az esetben a havi bér 50 ezer korona, mely meghaladja a 47 475 koronát, de mivel két forrásból származik, nem kell elszámolást készíteni – hogyha azonban ez több hónapon át ismétlődik, akkor érdemes elszámolást készíteniük, mivel a biztosított visszakap a biztosítótól)

– annak az alkalmazottnak sem kell elszámolnia, aki nem vállalkozott, és keresete minden hónapban meghaladta a 47 475 koronát

Nyugdíjasok, diákok

– akik alkalmazottként dolgoztak (esetükben az alkalmazottakra vonatkozó rendelkezések érvényesek)

– akik nem alkalmazottként, hanem megbízási szerződés alapján dolgoztak, de 2006-ban a jövedelmük nem haladta meg a 41 400 koronát

Önkéntes munkanélküliek

– akik megbízási szerződés alapján dolgoztak, de 2006-ban a jövedelmük nem haladta meg a 41 400 koronát

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?