Ki volt Róbert Remiáš?

Róbert Remiáš Fegyveres Oszkár legjobb barátja és összekötője volt, ezért kellett meghalnia. Egy évvel volt fiatalabb Fegyveresnél, középiskolás koruktól ismerték egymást. Együtt kezdtek dolgozni a dévényújfalui határőrségnél, 1989 után innen mentek a bűnügyi rendőrséghez.

Róbert Remiáš Fegyveres Oszkár legjobb barátja és összekötője volt, ezért kellett meghalnia. Egy évvel volt fiatalabb Fegyveresnél, középiskolás koruktól ismerték egymást. Együtt kezdtek dolgozni a dévényújfalui határőrségnél, 1989 után innen mentek a bűnügyi rendőrséghez. Titkos ügynökök akartak lenni, de Róbertet nem vették fel. Fegyveres 2003 júniusában a Ľuba Lesnának adott interjúban elárulta, Remiášsal sokáig tanakodott, vajon vallomást tegyen-e ifj. Michal Kováč külföldre hurcolásának az ügyében. Végül úgy döntött, nem fog bűncselekményt fedezni, ráadásul volt rendőrökként mindketten részt vettek az ügy felderítésében. Miután Fegyveres vallomást tett, Remiáš segített neki külföldre menekülni. Utána pedig elintézte, hogy Fegyveres barátnője biztonságban legyen, s néhány nappal később követhesse őt a rejtekhelyére. Remiáš rendszeresen látogatta őket, telefonon is tartották a kapcsolatot. A telefonálás egyre veszélyesebbé vált, ezért előre megegyezett jelszavak segítségével kommunikáltak. Remiáš számára rendkívül veszélyes és bonyolult volt felkeresni őket, két-három ország érintésével utazott, hogy megszabaduljon a nyomában járó ügynököktől. Fegyveres elmondása szerint 1996. augusztus 29-én, egy hétfői nap délutánján Remiáš még felhívta őt és barátnőjét. Néhány órára rá, este tíz óra körül Pozsonyban felrobbant az autója. A szakértői vélemény szerint nem halt meg azonnal, egy ideig a kocsiban égett. (f-t, sza-)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?