Kétfejű kislány született Bangladesben

Dakka |

<p>Kétfejű kislány jött világra szerda este Bangladesben, a gyermeket a főváros, Dakka legnagyobb kórházának intenzív osztályán ápolják, mert légzési rendellenesség lépett fel nála.</p>

 "Megrémülten, amikor megláttam a gyermekemet, két teljesen kifejlett feje van. Két szájjal képes enni és két orron veszi a levegőt" - mondta el Dzsamal Mia, a kislány édesapja.

"Mindezek ellenére köszönöm Allahnak, hogy ő is és édesanyja is jól van" - mondta a férfi az AFP francia hírügynökségnek.

Abu Kavszar, annak a kórháznak a tulajdonosa, ahol az újszülött császármetszéssel világra jött, elmondta, a terhesség alatti vizsgálatokból nem derült ki, hogy a magzatnak két feje van. "Azonkívül, hogy a gyermeknek két feje van, többi szerve és végtagjai teljesen normálisak" - tette hozzá.

Több ezer ember özönlött a Dakkától 120 kilométerre fekvő Brahmanbariában lévő kórházba, amikor híre kelt csütörtökön a csodagyerek születésének. Szinte az egész város elözönlötte a klinikát, még a szomszédos falvakból is jöttek. "Még jó, hogy a gyermeket átvittük Dakkába, mert nem bírtunk volna a tömeggel" - mondta az igazgató.

Az apa, aki szegény mezőgazdasági munkás, aggódva szólt arról, hogy nem tudja, miként tudják majd a gyermek ellátást biztosítani, ha pluszköltségek merülnek fel állapota miatt. "Szegény ember lánya, akinek arra sincs pénze, hogy gyermek édesanyjáról megfelelően gondoskodjon" - hangoztatta.

Bangladesben 2008-ban született már kétfejű gyermek, aki azonban később meghalt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?