Két év alatt olvadt el a Szlovákiában valaha lezúdult leghatalmasabb lavina

Pozsony |

<p>Nyár elején olvadt el teljesen a Szlovákiában valaha volt leghatalmasabb lavina, amely 2009 márciusában zúdult le a Magas-Tátra nyugati részén.</p>

Júniusban még egy 10 centiméteres jégréteg fedte azt a csaknem 47 futballpályányi területet, amelyet a hótömeg maga alá temetett. 
"Annak ellenére, hogy az elmúlt két télen kevés hó esett, a nyarak pedig különösen forróak voltak, a lavinával leszakadt hó elképesztően lassan olvadt el" - olvasható a szlovák környezetvédelmi tárca által szerdán kiadott közleményben.   
Egyes szakértők úgy vélik, nem egyetlen lavina, hanem hét-nyolc kisebb indult el 2008 márciusában és temette be a völgyet.
A lavinában senki nem sérült meg, köszönhetően annak, hogy a völgyet már korábban lezárták. A másfél kilométer szélességű, helyenként akár 20 méter vastag lavina megrongált egy hegyi házat és elsodort sok-sok fát.
"Amikor annak idején elértük a lavina szélét, rémült csendben néztük az általa okozott pusztítást. A környékbeliek elmondták, ehhez fogathatót még sohasem láttak. Kivétel nélkül mindent hó borított" - idézte fel Pavol Gavlak, a Tátrai Nemzeti Park őre.
A hőmérséklet hirtelen emelkedése, valamint nagyobb mennyiségű friss hó érkezése gyakran eredményez kisebb lavinákat Szlovákiában szinte minden évben, emberéleteket követelve, sérüléseket okozva.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?