Peking/Ankara. Több mint száz sérültje van annak a csütörtök esti, a Richter-skála szerinti 5,9-es erősségű földrengésnek, amely Kína északi részét sújtotta. A földmozgás epicentruma Pekingtől 550 kilométerre északra, Belső-Mongólia térségében volt.
Két erős földrengés
Peking/Ankara. Több mint száz sérültje van annak a csütörtök esti, a Richter-skála szerinti 5,9-es erősségű földrengésnek, amely Kína északi részét sújtotta. A földmozgás epicentruma Pekingtől 550 kilométerre északra, Belső-Mongólia térségében volt. Mint arról az Új Kína hírügynökség tegnap beszámolt, 734 épület omlott össze, több mint 40 ezer megrongálódott a természeti csapásban, amely egy közel 100 ezer ember által lakott, 35 ezer négyzetkilométeres területet érintett. Ötezer lakost a házaikon keletkezett súlyos repedések miatt ki kell telepíteni.
Törökországban legkevesebb kilencen vesztették életüket csütörtök késő este. Erzurum tartomány térségét 5,1-es erősségű földrengés rázta meg. A CNN-Türk tévécsatorna jelentése szerint a földmozgás három faluban pusztított, ahol vályogtéglából épített házakat döntött romba. Az áldozatok közül hét gyermek. A tegnapi jelentések mintegy 20 sérültről számoltak be.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.