Késsel igen, de villával mióta?

A felirat az ajándékozó és a megajándékozott személyéről árulkodik. Egyik Erazmus ajándékozta a másik Erazmusnak; a Krakkóhoz közeli Mogi#a (a mai napig cisztercita kolostor van ott) apátja, akit történetesen ugyanúgy Erazmusnak hívtak, mint a németalföldi humanistát, a reformáció előkészítőjét, Desiderius Erasmus Roterodamust (1466– 1536).

A lengyel Erazmus egyszerű családból származott (apja krakkói szappanfőző volt), de magas egyházi méltóságig vitte, a Krakkói Egyetemen végzett, nagyra becsült humanistaként tisztelték. I. (Öreg) Zsigmond bizalmát élvezte; 1531-ben az uralkodó követeként Rómában járt, és onnan visszafelé jövet tiszteletét tette névrokonánál, aki akkortájt Freiburgban lakott. A krakkói elit irigyelte a lengyel Erazmust a legnagyobb európai humanistához fűződő barátságáért. Amikor Rotterdami Erasmus megjelentette a De civilitate morum puerillum című művét, amelyben többek közt azt is fejtegeti, hogyan illik viselkedni az asztalnál, és hogyan kell használni a kést és a kanalat – valószínű ez késztethette a lengyel apátot arra, hogy nagytiszteletű barátját megajándékozza...

Mit rejt a fekete bőrtok?

Kést és villát. A készlet ezüstből készült, gazdag aranydíszítéssel. A gravírozás többek között Ádám és Éva teremtését, paradicsomból való kiűzetését ábrázolja. Méretük meglehetősen tekintélyes. Rendkívüli jó állapotban maradtak fenn, pedig közel fél évezrede készültek, pontosan 1535-ben.

A történet csak annyiban érdekes, amennyiben ez a királyi ajándék egyike Nyugat-Európa legrégibb villáinak. Az uralkodók is csak kést meg kanalat használtak a lakomákon. Elképzelhetjük, micsoda megváltást jelentett a villa „feltalálása”! Gondoljunk csak bele, milyen kín-keservet jelenthetett az inas húsokat késsel-kanállal trancsírozni... Az ügyetlenebbje nem bíbelődött a kanállal és a késsel, egyszerűen megmarkolta a húst, az evés befejeztével mind a tíz ujját megnyalta, aztán meg beletörölte, ami éppen a keze ügyébe esett: a ruhájába, a hajába... A villa megjelenése Nyugat-Európában sokban megkönnyítette az étkezést, bár az útja nem mondható éppen diadalmenetnek.

Franciaországi elterjedése III. Henrik uralkodásához fűződik, aki rövid ideig Lengyelország királya is volt (1573–74). Anjou Henrik elődje, II. Zsigmond Ágost hagyatékában aranyvillákról is történik említés, de Lengyelországban jóval korábban ismeretes volt ez a „találmány”. I. Zsigmond és Bona királyné lánya, Jagelló Katalin, III. (Vasa) Zsigmond anyja ezüst villakészletet is kapott nászajándékul.

Valószínűnek tűnik, hogy III. Henrik francia király a krakkói udvarban találkozott első ízben a villával, s azon a bizonyos júniusi éjszakán 1574-ben, amikor menekülni kényszerült, becsomagolt néhányat...

Franciahonban aztán, királyként, III. Henrikként 1574-től 89-ig uralkodott és ő evett elsőként – az akkor még csak kétágú villával. Az étkezést megkönnyítő eszköz elfogadtatása komoly akadályokba ütközött. Az orvosok tiltakoztak a veszélyes szerszám használata ellen, mondván: borzalmas mély sebeket ejthet a szájban, arról nem is szólva, hogy az ember kiszúrhatja vele a két szemét.

Shakespeare sem ismerte a villát, Angliába ugyanis csak a XVII. században jutott el. Boleyn Anna, VIII. Henrik második és egyben legszebb felesége sem villával fogyasztotta el bőséges utolsó reggelijét (a füstölt oldalast).

Ma már elképzelni sem tudjuk a terítéket villa nélkül. Erre a semmitmondó tárgyra két európai humanista barátsága emlékeztet – az ezüstkést és villát rejtő fekete bőrtok. Rotterdami Erasmus nem sokáig örülhetett neki – egy évvel később meghalt –, de bizonyíték arra, hogy Nyugat-Európa a lengyeleknek köszönheti a villát. (kopasz)