Kérdéses, tudunk-e egyáltalán olvasni?

Ha a szülő olvas és mesél a gyereknek, kialakul az érzelmi kötődése a könyvek felé, de az iskolának kell megtanítania olvasni. Az olvasás hónapjában különösen érdekes a kérdés: tudunk-e egyáltalán olvasni? Fontos a család hatása, tehát olvastak-e, meséltek-e a gyereknek? Az iskola szerepe is jelentős, hogy el tudja-e sajátíttatni, kézséggé tudja-e tenni az olvasást? Régebben már a másodikos alapiskolások könyveket vittek haza a könyvtárakból, tehát tudtak és akartak is olvasni.

A regényt nem pótolhatja semmi, de az élményt vissza tudja adni a képregény is. A szöveg kevesebb, de egy kép száz szóval is felérhet, mert színvonalasabb, művészibb lehet egy jól sikerült grafika, mint egy videó. Sőt a vizuális kultúrát is fejleszti. A képregények reneszánszukat élik, de még mindig kevesen olvassák, sokan azt hiszik, hogy ezek csak gyerekeknek szóló művek adaptációi. De a fontos kérdés, hogy vajon a gyerekeket a képregények elterelik-e a betűk világától, vagy felkeltik-e az érdeklődésüket az alapregény elolvasásához. Sajnos az a tapasztalat, hogy már nem veszik elő a regényt, és később csak azt hiszik, hogy ők ismerik az alapművet, sőt el is felejtik, hogy nem is olvasták el a regényt. (r-o)