Kedvezmény jár a mobilt kikapcsoló vendégeknek egy arab étteremben

Abu Gos |

<p>Jelentős, 50 százalékos kedvezményt ad a számla végösszegéből vendégeinek egy Jeruzsálemtől néhány kilométerre fekvő arab étterem, amelynek tulajdonosa úgy gondolja, az okostelefonok tönkretették az étkezés élményét.</p>

Dzsavdat Ibrahim bízik abban, hogy az általa kínált nagylelkű kedvezmény révén visszatérnek a "régi szép idők", amikor az étterem a társaságról, a beszélgetésről és az étel élvezetéről szólt, semmint az internetezésről, az üzenetírásról és az irodával való kapcsolattartásról.    A 49 éves vendéglős jól ismert étterme a település neve után Abu Gos. A Jeruzsálemtől 10 kilométerre fekvő város a zsidók és az arabok közötti együttélés jelképévé vált, krémes humuszt és grillezett húst kínáló vendéglátóhelyei pedig egyaránt népszerűek az izraeliek és a palesztinok körében.    Ibrahim 1993-ban egy amerikai lottón nyert pénzéből nyitotta meg éttermét. Az utóbbi években azt tapasztalta, hogy az okostelefonok egyre kifinomultabbá válásával romlott a helyzet: barátok és házastársak csendben ülnek az asztalnál és készülékük kijelzőjét bámulják. Még enni is elfelejtenek, így aztán újra kell nekik melegíteni az ételt.    A vendéglős szerint a technológia ugyan nagyon jó dolog, de ha étkezésről van szó, és az ember épp a barátaival és a családjával tölti az időt, tud fél órát várni. Ibrahim kétségtelenül jobb helyzetben van a legtöbb kollegájánál: az illinois-i lottón ugyanis 23 millió dollárt nyert annak idején, amikor az Egyesült Államokban élt, úgyhogy bőséges kedvezményt tud kínálni vendégeinek.    A mobilkészülékeket a világ másik felén is szívesen száműzné néhány étterem: New Yorkban nemrég hirdette meg első néma vacsoráit egy olyan hely, amelynek tulajdonosa szintén megelégelte az okostelefonok és más eszközök használatát az étkezés alatt. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?