Kedves Olvasói az ĺzvilágnak!

Az első évfolyam nyolcadik számában, 2001. augusztus 24-én jelent meg először a Gyermekkorom ízvilága első írása Dénes György tollából. Majd kéthetente követték mások, honi irodalmunk jeles képviselőinek emlékképei.

Az első évfolyam nyolcadik számában, 2001. augusztus 24-én jelent meg először a Gyermekkorom ízvilága első írása Dénes György tollából. Majd kéthetente követték mások, honi irodalmunk jeles képviselőinek emlékképei. Azzal a nem titkolt szándékkal indítottam útjára a sorozatot, hogy megcáfoljak minden kétkedőt, akik szerint az irodalomra manapság már nem vevő a napilapolvasó réteg, s hogy visszacsempésszem szépíróinkat az Új Szó hasábjaira, hiszen a Cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918–1995 szerint is „az Új Szó indulásától kezdve meghatározó szerepet játszott a csehszlovákiai magyar irodalom és szellemiség szervezésében. Hasábjain az írók közül elsőként Fábry Zoltán szólalt meg (Üzenet), majd Egri Viktor, Szabó Béla, Sas Andor. Az Új Szó indította a »harmadvirágzás« első nemzedékét (Dénes György, Gály Olga, Ozsvald Árpád, Bábi Tibor, Gyurcsó István). Kulturális rovata – melyet 1956-ig Egri Viktor, 1960-ig Gály Iván, 1969-ig Fónod Zoltán, 1972-ig Bábi Tibor, 1973-ig Balázs Béla, 1989-ig Szilvássy József, 1994-ig Bodnár Gyula vezetett – maga köré tömörítette a tapasztalt írástudókat, ösztönözte a fiatal tehetségeket, tájékoztatott a kulturális és népművelő munka eredményeiről, gondjairól.” És talán e jól megalapozott hagyománynak is köszönhetően a Gyermekkorom ízvilága meghozta a hozzá fűzött reményeket, s bizonyította, a napilap olvasója, bizony hogy éhes a szép szóra, vevő az irodalomra. Ám ezzel a mostanival lezárul egy egység. Akik kimaradtak, azok vagy nem vállalták a feladatot, vagy vállalták bár, de nem tudták megtartani ígéretüket, de még valószínűbb, hogy én nem tudtam megtalálni hozzájuk a megfelelő hangnemet. Szerencsére, e melléklet nem oly szigorú, s nem oly merev, hogy lezárt kapui mellett ne volna mindig egy még nyitható kis ajtó, melyen bármikor bárki bejöhet. És a rovat nagy népszerűségén felbuzdulva, szépírók fogytával sem hagyjuk abba. Hiszen vannak nálunk hál istennek írástudók bőven. A jövőben népszerűsítő irodalmunk művelőivel, közírókkal, publicistákkal, újságírókkal kívánom folytatni a sorozatot, remélve, hogy olvasóink örömére. Addig is Kovács Magda karácsonyos hangulatú, csupa íz, csupa szín, csupa illat írásával kívánok az ĺzvilág minden kedves olvasójának áldott ünnepet, s egy elviselhető új esztendőt, melybe belefér az Új Szó, Új Szóban az ĺzvilág, ĺzvilágban kenyerünk s a nyelvünk. Mert ez az életünk.

Cs. Liszka Györgyi

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?