Kávé zaccal Isztambulban

Egyik leglidércesebb kávéházi élményem egy törökországi nyaraláshoz kötődik. 2004 nyarának végén elindultam, hogy még egyszer körbejárjam Isztambult, ahol legutóbb gyerekkoromban futottam végig egy társasutazás keretében. Már a reptéren baljós volt minden: a gépem indulása előtt mondták be, hogy két robbantásos merénylet történt éppen a Taximban, ahol lakni fogok. Később, az őrült török művészek, akiknél laktam, azt magyarázták, hogy olyan nagy ez a város, miért éppen ránk esnének bombák… Bomba valóban nem esett rám, egy erkély viszont majdnem, a belvárosban sétálgattunk, amikor az orrunk előtt a mélybe zuhant korlátostul, mindenestül. Alp, a festő, aki mindössze annyit tudott idegen nyelven, hogy today no sleep, meg hogy drink, csak röhögött, szerinte ez mindennapos. Az ő javaslatára mentünk le végül a tengerhez is, egy olyan helyre, amit igazán nem a turistáknak találtak ki, mi több, rajtunk kívül egy sem volt. Már a busz egy kabaré volt, nem akadt menetrend, egy fószer sípolt, és a helyneveket kiabálta, így szálltunk fel mi is. Mindenesetre letáboroztunk a parton. Első reggel eszembe jutott, hogy én kávé nélkül nem vagyok ember, elindultam hát a faluba, kávéházat keresni. Be is tértem az egyetlen kávéháznak kinéző helyre. Nos, meghűlt bennem a vér. Minden asztalnál csak férfiak ültek. Nem vettek tudomást rólam, a pincér nem jött oda az asztalomhoz. Valahogy fenyegető volt ez a hallgatás. Odamentem a pulthoz, és mondtam angolul, hogy két eszpresszót szeretnék. Rám se nézett a szakállas, csak intett, hogy kifelé. Megmakacsoltam magam, és én is csak álltam. Kávéhoz kellett jutnom, török kávéhoz, mindenáron. Próbáltam csak praktikus dolgokra gondolni. Hogy Isztambulban az első kávéházak az 1550-as években nyíltak. Számuk gyorsan nőtt, Európába a 17. századra ért el a kávézás szokása. Az első kávéház 1624-ben nyílt Velencében, La Bottega del Caffé néven. A legrégibb és leghíresebb kávékészítési módszernél a pörkölt kávét többször átdarálják, míg megfelelő finomságú nem lesz. A hosszúnyelű sárgaréz edényben a cukorral együtt főzik, minden csésze vízhez egy teáskanál őrölt kávét adnak, s kanállal kavargatva felfőzik. Mielőtt a kávé kiforrna, leveszik a tűzről, majd még egyszer felforralják, és csészékbe öntik. A tetejére 1–1 csepp hideg vizet tesznek, így a zacc gyorsabban leülepszik. Ez a török kávé. Amit nekem most innom kell. Végül egy öreg megsajnált, török veszekedés alakult ki, de a kávét megkaptam, igaz, azt nem engedték, hogy leüljek. Felhörpintettem, és inaltam kifelé. De másnap vissza kellett mennem. Hasonló jelenet játszódott le, csak rövidebben. Ám harmadnap, láss csodát, úgy tűnt, megszoktak. Kaptam a duplámat, és az egyik asztalnál helyet is szorítottak nekem. Ha végső csapásként nem jön a nagy isztambuli árvíz, ami hazaűzött, lehet, hogy befogadnak?