Kategóriák után kell fizetni

A gyógyfürdői kezelés esetében nem változott a törvényi szabályozás, ugyanannyit kell fizetni, mint az előző kormány idején. A gyógyfürdői kezelést, illetve utókezelést igénylő betegségeket három csoportba osztja a vonatkozó kormányrendelet.

A gyógyfürdői kezelés esetében nem változott a törvényi szabályozás, ugyanannyit kell fizetni, mint az előző kormány idején. A gyógyfürdői kezelést, illetve utókezelést igénylő betegségeket három csoportba osztja a vonatkozó kormányrendelet. Az első, A csoportba tartozók kezelési költségét az egészségbiztosítók fizetik, a beteg napi 50 koronát fizet a szállásért és az étkezésért. A második, B csoportba tartozó betegségek esetén a kezelés továbbra is ingyenes marad a páciens számára, de az egyéb szolgáltatásokért már napi 150 koronát kell fizetnie az első és negyedik negyedévben, 220 koronát a második és harmadik negyedévben. A szállás esetében a standard ellátásnak számít a kétágyas szoba, a folyosón lévő szociális helyiségekkel, az ennél komfortosabb szobáért a gyógyfürdők felárat kérhetnek. A harmadik, C kategóriába tartozó betegségek esetében a kezelésért és az egyéb szolgáltatásokért is a beteg fizet, az árakat a kormányrendelet nem szabályozza.

A kategória

- a beteg napi 50 koronát fizet

nem fizetik ezt a költséget sem:

- a gyerekek 3 éves korig

- a legalább ezüst Jánsky-plakettel jutalmazott véradók

- a sorkatonai szolgálatukat töltő katonák és a civil szolgálatosok

- az anyagi szükséghelyzetben lévők csak az első három napra fizetik a napi 50 koronás díjat, a negyedik naptól számukra is teljesen ingyenes a kezelés

- nem fizet a bentlakásért az a felnőtt személy, aki 3 évesnél fiatalabb gyermekét kíséri el

B kategória

- a betegek számára a biztosító csak a kezelés költségeit téríti – a betegek napi 150 koronát fizetnek a standard felszerelésű szobáért az október és március közti időszakban, 220 koronát az április és szeptember közti időszakban

- standard felszerelésű szobának számít a kétágyas szoba, melyben nincs szociális berendezés, vagyis csak a folyosón van közös WC és fürdőszoba

- a színvonalasabb szobáért a beteg legkevesebb napi 300 koronát fizet

C kategória

- a beteg fizeti a kezelés és a bentlakás teljes költségeit

A betegségek beosztása

A gyógyfürdőkben eredményesen kezelhető betegségeket három kategóriába sorolja az egészségügyi minisztérium, a kategória határozza meg, hogy fizet-e – és ha igen, akkor mennyit – a beteg. Az alábbiakban néhány példát közlünk az egyes kategóriákból.

A kategória

- rákos megbetegedések a kezelést követő 12 hónapig

- infarktus utáni állapot, 6 hónapig az infarktus után

- szívműtét, átültetés utókezelése, 6 hónapig a beavatkozás után

- éroperációk utókezelése, 6 hónapig a műtét után

- gyomor, nyelőcső, vékony-, vastagbél, máj és hasnyálmirigy operációjának utókezelése, 6 hónapig a műtét után

- cukorbetegség kezelése 6 hónapig a betegség felfedezését követően

- asztma kezelése, ha a rohamok legalább havonta egyszer jelentkeznek

- az alsó légutak és a tüdő operációjának utókezelése, a műtétet követő 6 hónapban

- minden, gyermekekre vonatkozó diagnózis

B kategória

- infarktus utáni állapot, a bekövetkezés utáni 6-12 hónapban

- szívműtétek utókezelése a bekövetkezés utáni 6-12 hónapban

- 3. fokozatú magas vérnyomás kezelése szívbetegséggel, agyvérzéssel kombinálva

- akut sárgaság kezelése abban az esetben, ha az bizonyítottan májkárosodást is okozott, a kórházból való elbocsátás utáni 6 hónapban

- krónikus bronchitisz, ha a beteg rendszeres szakorvosi kezelésben részesül

- az epe és az epevezetékek operációjának utókezelése, 6 hónapig a műtét után

- a felső légutak operációja, 6 hónapig a beavatkozás után

- Parkinson-kór

C kategória

- szívbillentyű-zavarok

- 1. és 2. fokozatú magas vérnyomás kezelése

- gyomor- és bélfekély utókezelése

- krónikus epegyulladás epekőképződéssel vagy a nélkül

- krónikus májbetegség

- szomatikus és endogén pszichózis (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?